Labdarúgás - NB I.

2020.06.08. 09:50

Megsérült a Loki szajoli focistája

Az NB I. 27. fordulóját rendezték a hétvégén, mely során eldőlt, hogy a Kaposvár biztosan búcsúzik az élvonaltól.

Varga Balázs

Hosszú kihagyásra számíthat Haris Attila (jobbra)

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Pénteken az egyre inkább veszélybe kerülő Debrecen fogadta a sereghajtót. Biztos volt, ha a Kaposvár kikap, akkor matematikailag sem marad esélye a bennmaradásra. A Loki a hatodik percben megszerezte a vezetést, melynek soraiban kezdőként kapott helyet a szajoli származású Haris Attila, akit a 13. percben le kellett cserélni, miután ráesett a vállára.

Hosszú kihagyásra számíthat Haris Attila (jobbra)
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Mint később kiderült, a 23 éves középpályást meg kell műteni, mivel nem ez volt az első ilyen jellegű sérülése. Várhatóan fél év kihagyás vár rá. Hiába volt a DVSC-nél az előny szinte az egész meccsen, a Rákóczi a 87. percben egyenlített. A döntetlen ellenére a Kaposvár kiesett a szombati eredmények következtében, míg Debrecenben az edzőváltás mellett döntöttek vasárnap: Vitelki Zoltánt Kondás Elemér váltja a kispadon.

A harmadik Mezőkövesd meglepetésre kikapott a Pakstól, amely így menekül a kiesőzónától, akárcsak az Újpest, amely a kupagyőztes Honvédot tudta megverni. A Vidi kissé nehezen, de legyűrte hazai pályán a Kisvárdát.

Eredmények: DVSC–Kaposvár 1–1, Mezőkövesd–Paks 0–2, Fehérvár–Kisvárda 2–0, Újpest–Honvéd 1–0. Zalaegerszeg–Puskás 2–0, FTC–Diósgyőr 3–0

A bajnokság állása

1. Ferencváros 18 6 2 48–21 60

2. Fehérvár 16 6 5 49–23 54

3. Mezőkövesd 13 6 8 37–24 45

4. Diósgyőr 12 4 10 36–33 40

5. Puskás A. 10 10 6 40–32 40

6. Bp. Honvéd 10 7 10 28–34 37

7. Kisvárda 10 4 13 36–38 34

8. Újpest 9 5 13 32–39 32

9. Paks 9 5 13 32–42 32

10. Debrecen 9 4 14 39–50 31

11. Zalaegerszeg 8 7 11 40–37 31

12. Kaposvár 3 2 22 20–64 10

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában