Kosárlabda

2020.11.23. 14:00

Tesztmeccsen nyert az Olaj a ZTE ellen

A válogatott­szü­ne­tet kihasználva edzőmeccset játszott az Olaj a Zalaegerszegi TE csapatával a Ti­sza­ligeti Sportcsarnokban. A hazaiak közül Pongó Máté, míg a vendégektől Szabó Zsolt azért hiányzott, mert mindketten a válogatottal készülnek a hétvégi Eb-selejtezőkre.

Varga Csaba

Forrás: Shutterstock

Továbbá sérülés miatt nélkülözték a vendégek Antóni Csanádot és Simon Kristófot. A szolnokiak soraiból pedig az erőcsatár, Zsíros Péter és a horvát bedobó, Roko Badzim kisebb sérülés miatt, elővigyázatosságból hagyta ki a tesztmeccset.

Az első félidőben felváltva vezettek a felek, végül a nagyszünetre a ZTE gárdája mehetett négypontos előnnyel, 39–43. A fordulás után is fej fej mellett haladtak a felek, a harmadik negyed végén azonban pontosabban játszott a hazai legénység , amely visszavette a vezetést, 64–63. A zárófelvonásban is óriási, kemény csata folyt a pályán, a jobban védekező és koncentráló piros-feketék végül behúzták a meccset.

Bajnoki mérkőzést várhatóan december 5-én játszik az Olajbányász csapata, ekkor a Kaposvárt fogadják.

Szolnoki Olajbányász–Zalakerámia ZTE KK 83–79 (17–19, 22–24, 25–20, 19–16)

Szolnok: Warner 15, Kovács P. 7, Rudner 11, Szubotics 15, Ca­karun 21. Csere: Pallai 9. Juhos 5, Frank.

Edző: Gasper Po­tocnik.

ZTE: Duren 14, De­las 17, Boni­fert, Vuko 10, Glenn 14. Csere: Polster 8, Völgyi 8, Plézer 8, Simó.

Edző: An­te Nazor. V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában