2020.12.14. 14:00
Évről évre jobban szerepel a tiszaszentimrei női csapat
Néhány éves történetének legjobb eredményével zárta az idei évet a Tiszaszentimre KSE női labdarúgócsapata. Korábban nem volt példa rá, hogy az élről várják a tavaszi folytatást.
Fotó: Ujvári László
– Idén tavasszal a bajnokság végét jelentette a járványhelyzet. Sajnos idő előtt kellett befejezni az évadot. Nagy volt a bizonytalanság, hogy ősszel pályára léphet-e a csapat – mondta hírportálunk megkeresésére Nagy Roland, a Tiszaszentimre Községi Sportegyesület elnöke.
– Szerencsére a női csapatunknak sikerült minden őszi mérkőzését lejátszani, és történetük legjobb szereplésével (hét győzelem, egy vereség) vezetik a megyei bajnokságot – magyarázta.
Mindeki dolgozik, hetente kétszer tudnak edzeni
A bajnokság mellett Fegyverneken, Jánoshidán, Kisújszálláson és Rákóczifalván vettek részt kispályás labdarúgótornákon. Hetente két alkalommal tudnak edzeni, mivel a sport mellett mindenki dolgozik, és hölgyekről lévén szó, a háztartás terhe is az ő vállukat nyomja.
A keret jelenleg tizenegy fős, igazi összetartó közösséget alkotnak. Általában a szentimrei élőfüves pályán, vagy a tomaji és szőlősi műfüves pályákon kerül sor az edzésekre.
– A nehézséget a téli hónapok jelentik, hiszen ebben az időszakban az iskola tornatermét használtuk, de a járványhelyzet ezt a lehetőséget most elvette tőlünk – magyarázta a klub elnöke.
– Egy megvilágított műfüves vagy rekortán borítású pálya új lehetőségeket nyitna számunkra, az időjárás viszontagságai kevésbé hátráltatnák az edzésmunkát – érvelt.
Öt évvel ezelőtt, 2015-ben négy tiszaszentimrei hölgy részvételével indult a női labdarúgás Tiszaszentimrén.
Az alapokat a csapat jelenleg is aktív játékosa, Szőke Emese fektette le. A kezdeményezés aztán gyorsan kinőtte magát, egyre többen csatlakoztak hozzájuk Tomajmonostoráról, Tiszaszőlősről és Tiszafüredről is érkeztek labdarúgók.
Az utánpótlás-nevelés a legfontosabb céljuk
– Sikerült magunkhoz csábítani Papp Lajos edzőt, aki hosszú éveket töltött előtte is a tiszaszentimrei sportéletben, az utánpótlástól a felnőtt csapatig – idézte fel a pár évvel ezelőtti eseményeket a szakember.
A sikertörténet a 2016-17-es szezon, az első bajnoki idényük óta íródik. Már az ötödik szezont töltik a megyei labdarúgó igazgatóság által szervezett, csökkentett pályaméretű bajnokságban. Emellett szerepelnek műfüves tornákon, emléktornákon, valamint a tiszafüredi Tisza-tó Kupa rendszeres résztvevői.
Mind a sportegyesületnek, mind a női csapatnak szép számmal akadnak támogatói. Az önkormányzat például az utaztatásban segíti a sportolókat, a szurkolók támogatásából pedig nemrég új mezgarnitrútát tudtak vásárolni.
Szinte minden adott tehát az eredményes folytatáshoz. Egyik legfontosabb céljuk az utánpótlás-nevelés, hogy olyan fiatalok csatlakozzanak hozzájuk a jövőben, akik idővel tovább vihetik az alapítók lelkesedését és elhivatottságát.
Minden egyes csoportban dobogós helyen állnak
– Jelen állás szerint az igazolt, versenyegedéllyel rendelkező labdarúgóink száma hetvanhat fő. A lányok mellett U-14, U-19 és a megyei II. osztályban szereplő felnőtt csapattal is rendelkezünk – részletezte.
– Büszkék vagyunk csapataink eredményeire, hiszen jelenleg az első három hely valamelyikét foglalják el a csoportjaikban – fogalmazott Nagy Roland. Hozzáfűzte, fontos szerepe van az eredményességben az edzőknek is, akik a szabadidejük nagy részét az egyesületnek áldozzák. Külön kiemelte Juhász Ferencet, Lakatos Pált, Papp Lajost és Szőke Tibort, akik évtizedek óta dolgoznak a Tiszaszentimre KSE sikeréért.