2021.12.04. 20:23
Döntetlen született a tiszaligeti rangadón
Döntetlent hozott a rangadó a Szolnoki Dózsa és a vendég BVSC között a vízilabda OB I. 11. fordulójában.
A szolnoki Dózsa vízilabda csapat a BVSC fogadta itthon.
A meccs elején úgy tűnt, hogy a címvédő szolnoki csapat behúzza a meccset az elmúlt évadban negyedik fővárosiakkal szemben.
Jól játszott és rendre vezetett hazai gárda az első félidőben. A harmadik negyedben aztán Angyal Dániel cserés kiállítása kicsit átírta a fogatókönyvet, a vendégek vérszemet kaptak és a záró negyedre kiegyenlítették hátrányukat. Aztán percekig állt a játék, mert Jansik Dávid és Gyárfás Tamás összekülönböztek vízben.
A játékvezetők rövid diskurzus után mindkettőjüket négy perces kiállítással sújtották brutalitásért. Így a folytatásban öt-öt mezőnyember küzdött egymással a vízben. Mindez jobban feküdt a BVSC-nek, amelyik elhúzott 11–9-re. Az utolsó percben Nagy Ádám szépített, majd fél perccel a vége előtt Ivan Zovic labdát szerzett, Konarik Ákos pedig egy pazar lövéssel két másodperccel a lefújás döntetlenre mentette a már-már elveszettnek hitt meccset a Dózsa számára.
Szolnoki Dózsa–BVSC-Zugló 11-11
Szolnoki Dózsa–BVSC-Zugló 11–11 (3–1, 2–3, 2–2, 4–5)
Szolnok, Vízilabda Aréna, 250 néző. Vezette: Kun Gy., Tóth S.
SZOLNOK: BÁNYAI – Kovács Gergő, NAGY ÁDÁM 4, Jansik D. 2, Gbadanassi, Angyal 1, Zovic. CSERE: KONARIK 2, Schmölcz, Szeghalmi, Pető A., Milakovic, TELEKI 2. Edző: Zsivko Gocics
BVSC: KARDOS G. – Lantos, MÉSZÁROS M. 3, Pásztor M. 2, ÁGH 1, Gyárfás T. 1, Batizi. Csere: Tátrai 1, Kovács P.1, Csapó M., Mészáros Cs. 1, Nagy M. 1, Irmes P. Edző: Kemény Kristóf
Gól – emberelőnyből: 19/6, ill. 14/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Gbadamassi (22. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Pásztor M. (14. p.), Angyal (20. p.), Mészáros Cs. (29. p.) Nagy M. (32. p.), Mészáros M. (32. p.), Konarik (32. p.), Zovic (32. p.)
Kiállítva (végleg brutalításért): Jansik D. (26. p.), Gyárfás T.(26. p.)
Így látták a szakemberek az összecsapást
Zsivko Gocics: – Nagyot küzdött mindkét csapat a medencében,ha nyugodtabbak vagyunk, és ha nem megyünk bele a káosz pólóba, akkor az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. Így viszont örülnünk kell a döntetlen eredménynek.
Kemény Kristóf: – Elismerésem a csapatomnak, mert hogy megszereztük a vízben három pontot, de csak egyet kapunk érte. Gyerekkorom óta benne vagyok a vízilabdában, de ilyet még láttam, ami a hajrában történt.
További eredmények: Vasas–FTC 9–9, Bp. Honvéd–OSC 8–8.