LABDARÚGÁS

2021.12.05. 19:26

Későn kapcsolt a Szolnoki MÁV a Haladás ellen

Nem tudta megszakítani nyeretlenségi sorozatát a Szolnoki MÁV, amely az NB II. 19. fordulójában ugyan nagyon küzdött a Haladás vendégeként, de végül 2–1-es vereséget szenvedett.

Varga Balázs

Agilisabban kezdett a Haladás, amely többet birtokolta a labdát, mint a szolnoki csapat, de igazából komoly helyzetet nem tudott kidolgozni. A vendégek sem tudták feltörni az ellenfél védelmét, így leginkább a mezőnyben zajlott a játék.

A MÁV inkább a bal oldalon volt aktív, s az első félidei legnagyobb lehetősége is a pálya ezen részén alakult ki: az addig is jól játszó Rokszin Ádám indult meg, megverte védőjét a tizenhatoson belül, viszont hét méterről fölé bombázott. Pár perccel később viszont a hazaiak kerültek helyzetbe, melyet ki is használtak: eltolódott a vendégvédelem, így Mocsi Attila passza után Kiss Bence üresen kapta a labdát tíz méterre a kaputól, és higgadtan a jobb alsóba lőtt (1–0).

A fordulást követően a Szolnok lépett fel kezdeményezőbben, de fölénye leginkább a mezőnyben domborodott ki. Majd a semmiből megduplázta előnyét a Hali. Mocsi lódult meg a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre, Kurdics Levente pedig feleslegesen becsúszva a szombathelyi játékos lábát találta el, így büntető következett, melyet Horváth Rajmund higgadtan értékesített (2–0).

Sajnos igazán eddig sem volt benne a gól a MÁV játékában, azonban ezt követően még kevésbé, bár Tömösvári Bálint gyenge lövése többet ígért. A 76. percben viszont szinte a semmiből összejött a szépítés, egy szöglet utáni kavarodást követően Kovács Olivér elé fejelték oda a labdát, aki a bal alsóba lőtt (2–1).

Belelkesedtek a góltól a kék-fehérek, akik az utolsó negyedórában beszorították a Haladást a saját térfelére. Gohér Gergő beívelései veszélyesek voltak, egy ilyen után pedig Tisza Kálmán jutott lövőhelyzethez, de a hazaiak blokkolni tudtak. Hiába próbálkozott még a hajrában is a szolnoki gárda, egyenlíteni már nem tudott, így zsinórban a tizedik mérkőzésén maradt nyeretlen. Az esztendő Szentlőrincen zárul a MÁV számára jövő vasárnap (13 óra).

SZOMBATHELYI HALADÁS–SZOLNOKI MÁV FC 2–1 (1–0)

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 858 néző. Vezette: Barna Gábor (Máyer Gábor, Vörös Dániel).

HALADÁS: Rózsa D. – Mocsi, Guzmics, Németh M., Bosnjak – Csilus, Holdampf, Kiss B. (Szijjártó, 80.), Doktorics (Szekér, 66.) – Tóth M. (Monori, 14.; Devecseri, 80.), Horváth R. Vezetőedző: Németh Szabolcs

SZOLNOK: Kovács P. – Molnár R., Szabó A., Kovács O., Papp Sz., Kurdics – Tömösvári (Gohér, 75.), Tisza K., Földi M. (Lakatos Cs., 87.) – Irmes (Lakatos I., 60.), Rokszin (Tóth L., 60.). Vezetőedző: Csábi József

Gólszerzők: Kiss B. (44.), Horváth R. (68. – tizenegyesből), ill. Kovács O. (76.)

Ezek is érdekelhetik