Labdarúgás

2023.01.11. 17:35

A harmadik hely a Kisújszállás célja

Több játékelemben is fejlődne Csillag Sándor együttese

Kovács Levente

Tavasszal még jobb helyzetkihasználásra törekedne a Kisújszállás

Fotó: Pesti József

Az őszi szezon felét a harmadik helyen töltötte a Kisújszállás a megyei I. osztályban, azonban az utolsó fordulóban elszenvedett vereséggel mégis az ötödik helyen telel a csapat. A nyáron kinevezett játékos-edzővel, Csillag Sándorral beszélgettünk az együttes idényéről. 

– Milyen célkitűzéseik voltak az idei szezonra?

– A minimum elvárás az volt a csapat felé, hogy az első öt-hat hely valamelyikét foglaljuk el, ez sikerült. Extra célnak a dobogót tűztük ki, amelyről az utolsó pillanatban csúsztunk le, emiatt kicsit szomorú vagyok.

– Hogyan értékelné az őszi félévet?

– Ha számmal kellene kifejeznem, akkor ötös skálán négyesre értékelem. Összességében elégedett vagyok az eddigi teljesítménnyel, sok okunk nem lehet a panaszra, hiszen egy pontra vagyunk a dobogós helytől. Nyáron neveztek ki edzőnek, de ismertem már a keret nagy részét, tudom mire képesek a játékosok. Igyekeztünk a gyors embereinkre építeni támadásban, a védelembe pedig jöttek rutinos játékosok, így sikerült a védekezést is rendbe tenni.

– Mit lehet tudni a téli felkészülésről?

– Január 17-től indul az öthetes felkészülés, hetente három gyakorlással, illetve négy edzőmeccsel. Január 22-én a szolnoki műfüves pályán a Tószeggel találkozunk. Ezt követően 28-án a Mezőtúr lesz az ellenfelünk, február 4-én pedig  a Kunhegyessel mérkőzünk meg, ennek a két összecsapásnak az örményesi műfüves pálya ad otthont. Utolsó mérkőzésünket hazai pályán, február 11-én egymást közt játsszuk a felnőtt és az ifi csapattal vegyesen. 

– Mi várható a tavaszi idényben?

– Úgy akarjuk folytani, ahogy abbahagytuk ősszel, minimum szeretnénk megtartani a jelenlegi pozíciónkat a tabellán, de nem mondtunk még le a harmadik hely megszerzéséről sem. Ehhez kicsit javulnunk kell, például a helyzetkihasználásban, a kontrajátékban, illetve növelnünk kell a sebességet az átmenetekben is. Ha ezeket sikerül elérnünk, akkor ott lehetünk a dobogó alsó fokán a bajnokság végén. 

A Kisújszállás őszi eredményei:

Cserkeszőlő–Kisújszállás 0–5, Kisújszállás–Kenderes 5–1, Tószeg–Kisújszállás 5–0, Jászárokszállás–Kisújszállás 1–2, Kisújszállás–Jánoshida 2–2, Jászberény II.–Kisújszállás 0–6, Kisújszállás–Mezőtúr 1–0, Szajol–Kisújszállás 2–7, Kisújszállás–Rákóczifalva 1–0, Tiszaföldvár–Kisújszállás 3–0, Kisújszállás–Kunszentmárton 2–1, Jászfényszaru–Kisújszállás 2–2, Kisújszállás–Martfű 0–1, Kunhegyes–Kisújszállás 2–6, Törökszentmiklós–Kisújszállás 5–2.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában