2023.04.26. 06:55
Még nem dőlhet hátra a Szolnoki MÁV
Öt forduló maradt hátra az NB III-as bajnokságból, és a Közép csoportban szereplő szolnokiak jelenleg nyolc ponttal előzik meg a kieső helyen lévő Dabast. Ahhoz, hogy a bennmaradás matematikailag is biztossá váljon az utolsó öt meccsükből még egyet legalább meg kell nyerniük Horváth Csabáéknak.
A Szolnoki MÁV teljesítménye feljavult a tavaszi szezonra, így jó esélye van, hogy bennmarad a harmadosztályban
Fotó: Mészáros János
A szolnokiak megyénk csapatai közül a legrosszabb helyről várhatták a tavaszi idényt, ugyanis mindössze tíz ponttal az utolsó helyről vágtak neki a bajnokság második felének. Ennek ellenére a bennmaradásuk már csak abban az esetben van veszélyben, amennyiben a MÁV nagy visszaesést, a Dabas és a Cegléd pedig hatalmas feltámadást produkálna az utolsó öt fordulóban.
Horváth Csabával a kispadon egyértelműen stabilizálódott a csapat védelme, és a gólok is megérkeztek, melyekből elég nagy hiányt szenvedett az együttes ősszel.
Tizenkét meccsből nyolc alkalommal nem kapott találatot a Szolnok, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elinduljon felfelé a tabellán.
Ugyanakkor akadtak kisebb megingások, gondolhatunk itt a Kecskemét II. elleni vereségre, ugyanakkor bravúrok is, köztük az Újpest II. 5–0-s kiütése idegenben vagy a Hódmezővásárhely elleni döntetlen, ahol közel álltak a győzelemhez is a kék-fehérek.
A sorsolás az utolsó öt fordulóban nem nevezhető egyszerűnek, ugyanis a Monor, a Paks II., az ESMTK, és az MTK II. sem tűnik könnyű ellenfélnek, viszont a tavaszra összekovácsolódott csapat már megmutatta, hogy felveszi a versenyt a mezőny legtöbb együttesével. A MÁV-nak, hogy matematikailag is bebiztosítsa NB III-as tagságát egy győzelemre még mindig szüksége lenne, erre a legnagyobb sansza pedig a Szekszárddal szemben lehet, amely nemrég a Kecskemét II. és a Hódmezővásárhely ellen is beleszaladt egy pofonba, ráadásul Tisza Kálmánék hazai környezetben fogadják majd a Tolna megyeieket, ami növelheti a Tisza-partiak esélyeit.
Szerkesztőségi tippek az utolsó öt fordulóra:
Monor–Szolnoki MÁV 0–0, Szolnoki MÁV–Szekszárd 3–0, Paks II.–Szolnoki MÁV 2–1, Szolnoki MÁV–ESMTK 0–1, MTK II.–Szolnoki MÁV 1–1.