Multisport

2023.09.14. 10:28

Mit sportoljon a gyerek? – a szolnoki egyesület segít választani

Újraszabott formában, idén is elindítja sportágválasztó programját a Szolnok Sportcentrum. Reményeik szerint segíteni tudnak a szülőknek eldönteni, később mit sportoljanak a gyerekek, ami a szolnoki utánpótlás-nevelés szempontjából is fontos.

Rózsa Róbert

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola ebben a tanévben is folytatja az elmúlt két évben sikerrel lebonyolított sportágválasztó programját – tájékoztatta hírportálunkat a sportiskola. A sportági specializációtól mentes, ún. multisport foglalkozásokra ezúttal – a korábbi gyakorlattal szemben – célzottan lehet jelentkezni. A multisport foglalkozás lényege, hogy a gyerekek az egyesület mind a hét sportágát (kosárlabda, evezés, kajak-kenu, röplabda, cselgáncs, atlétika, vívás) űzhetik, nem kell választaniuk az egyes sportágak közül.

A multisport csoport a másodikos, harmadikos diákok részére októberben indul. Jelentkezni szeptember 21-éig lehet a [email protected] e-mail címen. Az emailben fel kell tűntetni a gyermek nevét, iskoláját, osztályát, a szülő nevét, telefonszámát.

A sportiskola tájékoztatásában emlékeztetett, a rendszeres testmozgás fontos ebben az életkorban, a sportolás a fizikai aktivitás és a készségek fejlesztésének egy igen szórakoztató módja. „A szülők gyakran tanácstalanok, hogy milyen mozgásformát válasszanak gyermekük számára ebben segít a multisport program” – írták. Hozzátették: amennyiben egy vagy több sportág megtetszik a gyerekeknek, választhatnak a sportiskola szakosztályai közül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában