2023.10.01. 18:01
Nem sikerült a martfűi bravúr az új edzővel
A Martfű esetleges győzelmével megszilárdíthatta volna pozícióját a középmezőnyben, ehhez azonban egy újabb bravúrra volt szükség a jelenlegi harmadik helyezett otthonában, ráadásul már Czinkon Szabolccsal, az együttes új edzőjével.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Körösladányi MSK - Martfűi LSE 2-1 (0-0)
Körösladány, 300 néző, vezette: Leél-Őssy Ádám (Topálszki, Csákó)
Martfű: GERHÁT – Draskóczi, MLINÁRCSIK, Telinger, Vadas (Izsold 84.) – Csúri (Ficsor 84.), ASZTALOS – Pintér V. (Polyák 84.), Kinyig, Desnica (Kasik 69.) – SZABÓ T. (Reza 69.) Edző: Czinkon Szabolcs.
Gólszerzők: Rajsli (70.), Talpalló (72.), ill. Asztalos (87.)
Új edzővel vághatott neki a meccsnek a Martfű, ugyanis ezúttal már Czinkon Szabolcs ült az együttes kispadján. Az új edző debütáló mérkőzésén nem sokon múlott a vendégek sikere. Az első félidőben mezőnyfölényben játszott ugyan a Körösladány, ám nem tudott mit kezdeni a vendégek stabil védekezésével. Ha pedig mégis átjutottak a falon, ott volt Gerhát Dávid, aki hatástalanította valamennyi hazai próbálkozást.
Szünet után a Martfű játékosai megérezték, hogy a pályaválasztó kapuja előtt is lehet keresnivalójuk és egyre bátrabban kezdeményeztek a folytatásban. Több ziccert kialakítottak, de elhibázták azokat, a Békés vármegyei alakulat pedig két góllal is büntette vendégei pontatlanságát. Az újonc azonban ekkor sem adta fel, erejüket jól mutatja, hogy a hosszabbításban ajtó-ablak lehetőséghez jutottak ismét, de mivel ez a helyzet is kimaradt, be kellett érniük a minimális vereséggel.
Czinkon Szabolcs: – Büszke vagyok a játékosokra, mert végig nagy lelkesedéssel és helyenként jól futballoztak. Úgy érzem, hogy nem érdemeltünk vereséget, még a hajrában is adódott lehetőségünk az egyenlítésre.