Kosárlabda

2023.11.25. 08:33

„Extrém nehéz meccsen vertük a liga egyik legokosabb csapatát” – értékelte a kecskeméti győzelmet az Olaj edzője

Nem mindig működött az Olaj terve, de a kritikus pillanatokban ritmust fogtak – vélekedett a Tisza-partiak szakvezetője.

Rózsa Róbert

Miodrag Rajkovics, az Olaj trénere (jobbra) szerint a liga egyik legokosabb csapatát győzte le a Szolnok pénteken

Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

– A liga egyik legokosabb csapata ellen játszottunk egy extrém nehéz összecsapást. A legfontosabb része a tervünknek az volt, hogy kontroll alatt tartsuk a KTE támadójátékát. Továbbá, hogy a tranzíciós játékunkat minél jobban ellenfelünkre tudjuk erőltetni – fejtette ki az Olajbányász pénteki, kecskeméti győzelmét követően Miodrag Rajkovics, a szolnokiak edzője. – Hol működött ez a terv, hol nem, de a kritikus pillanatokban megtaláltuk a megfelelő felállást, ritmust fogtunk, és nyerni tudtunk – tette hozzá.

Lukács Norbert, az Olajbányász bedobója szerint hullámzó mérkőzést játszottak, a végén tudtak javítani a védekezésükön, könnyű kosarakat szereztek, ezzel megléptek. – Úgy vélem, hogy fejben jobban bírtuk az utolsó perceket. Annak köszönhető a siker, hogy újra 75 pont alatt tudtuk tartani ellenfelünket, ami egyáltalán nem könnyű feladat, pláne idegenben – mondta Lukács.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában