Futsal

2023.11.01. 10:56

Tovább menetel a Tiszaföldvár

A TiSe hatodik győzelmét aratta zsinórban a bajnokságban.

Kovács Levente

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Remek helyzetből várta az NB II. Keleti csoportjának hetedik fordulóját a Tiszaföldvár, ugyanis ötmeccses nyerőszériában volt az együttes. Ezen a héten azonban nem várt könnyű ellenfél Bozsó Lászlóékra, hiszen azt a Rubeolát fogadták a tiszazugiak, amely az előző körben legyőzte a Csenger csapatát.

Ettől azonban nem remegett meg a földváriak lába, Balla Zalán már a hatodik percben megszerezte a vezetést, tíz perccel később pedig Szentmiklósi Dániel is betalált, így a Földvár 2–0-s előnnyel vonulhatott a szünetre.

A második játékrész elején Benedek Zsolt megszerezte a harmadik gólját is a Tiszaföldvár a mérkőzésen, amellyel kialakította a végeredményt, 3–0.

A TiSE ezzel hatmeccsesre növelte győzelmi szériáját és továbbra is tartja első helyét a tabellán három ponttal megelőzve a Csengert, azonban a szabolcsiak egy találkozóval kevesebbet játszottak a Földvárnál.

Tiszaföldvár–Rubeola 3–0 (2–0)

Homoki Sportcsarnok, vezette: Zimonyi Péter (Urgyán A., Róka K.)

Tiszaföldvár: Gerhát – Sindel, Székely D., Szentmiklósi, Hevesi-Tóth. Csere: Sándor B., Sipos M., Benedek Zs., Balla, Vincze P., Bódai, Juhász Zs., Bozsó. Edző Bozsó László.

Gólszerzők: Balla (6.), Szentmiklósi (16.), Benedek Zs. (25.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában