Bordás Réka: „a magyar kézilabda becsületéért is játszottunk”

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanata a 2023-as évben?

– Mindenképpen idesorolnám a horvátok elleni meccsünket a vb-ről, amikor nagy hátrányból sikerült fordítanunk, és kiharcoltuk az olimpiai selejtezőn való indulást. Emellett említhetném a debreceni évemet is, hiszen a bajnokságban és a Magyar Kupában is a harmadik helyen végeztünk. Mindegyik nagyszerű emlék számomra, de ha egyet kellene kiemelnem, akkor a horvátok legyőzését mondanám.

– Nyáron Debrecenből a Ferencvároshoz igazolt. Nehéz volt a váltás?

– Igen, hiszen 13 évet töltöttem Debrecenben, a második otthonom volt, és nagyon sokat köszönhetek az ottani csapatnak, viszont szükségem volt a környezetváltozásra, új impulzusokra, hogy előre tudjak lépni a karrieremben. Nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de ennek így kellett történnie.

– Nem úgy alakult azonban ön számára a fradis karrierje, ahogy azt elképzelte, kevés lehetőséget kapott. Veszélyben érezte ekkor a világbajnokságon való részvételt?

– Igen, nagyon nem úgy alakult a sorsom, ahogy azt elterveztem, úgy éreztem, hogy elúszhat számomra a vb. Beszéltem azonban Vovával (Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya – a szerk.), aki elmondta, hogy számít rám, ekkor pedig jött a lehetőség, hogy Vácra igazolhatok kölcsönben. Kellettek a játékpercek, meccsszituációk, hiszen mégsem teljesen ugyanaz, mint az edzéseken, ezt pedig Vácon tudtam pótolni. Úgy érzem, jól is ment a játék, és bekerültem végül az utazó­keretbe.

– Hogyan értékeli a világbajnokságot?

– Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Jobb helyezést akartunk elérni, be szerettünk volna kerülni a legjobb nyolc közé, mert több volt bennünk, mint a tizedik hely. Legnagyobb célunkat viszont így is elértük, hiszen kivívtuk az olimpiai selejtezőn való indulást, ráadásul így mondhatni „könnyebb” csoportba kerültünk a selejtezőben is.

– Közel volt a negyeddöntő elérése?

– A Montenegró elleni meccset kellett volna megnyernünk. Nagyon sajnálom azt a mérkőzést, hiszen jól kezdtünk, a második félidő elejét viszont elrontottuk. Nem tudtunk átlendülni a holtponton, támadásban nem voltunk sikeresek, ez rányomta a bélyegét a védekezésünkre is, a montenegróiak pedig fellelkesültek, és megmutatták, hogy képesek bárhonnan felállni. A meccs közben folyamatosan kaptuk az odakiabálásokat, plusz lökdösődéseket, és ugyan nem hagytuk magunkat, de ez is kicsit hatással volt ránk, ráadásul a szerencse sem a mi oldalunkon állt azon az össze­csapáson.

– Ki volt a legnehezebb ellenfél a vb-n?

– Mindenképpen a svédek. A skandináv kézilabda más, mint a miénk, nagyobb tempóban, gyorsabb stílusban játszanak nálunk. Ha egy játékost kellene mondanom, akkor pedig Jamina Roberts. Nagyon nehéz volt őt megállítani, már a tavalyi Eb-n is sok gondot okozott. Mindenre tudott egy új mozdulatot, új megoldást találni.

– Tatjana Brnoviccsal, a montenegrói beállóssal is meggyűlt a bajuk, hét gólt is szerzett a magyar csapat ellen.

– Valóban, de igazából mindegyik ellenfelünkből ki lehetne emelni valakit, aki nagyobb odafigyelést igényelt. Brnovicsot nehéz volt fogni, néha alattomos stílusban játszott, de én sem hagytam magam, volt, amikor én nyomtam le a földre őt (nevet).

– Elsősorban védekezésben számított önre Golovin Vlagyimir a világbajnokságon, de így is szerzett három gólt a tornán.

– A védekezést közelebb érzem magamhoz. Az elején csak védekeztem, de Vova mondta, hogy támadnom is kell, hiszen nem akartunk két embert is cserélni átmeneteknél. Maradt bennem hiányérzet a támadásokat illetően, és ha nem is feltétlen csak gólokkal, de elzárásokkal igyekeztem segíteni a társakat.

– Mit érzett a horvátok elleni meccsen, amikor hat góllal vezetett az ellenfél a második félidőben?

– Nem adtuk fel, úgy mentünk a szünetben mínusz háromnál az öltözőbe, hogy van még esély. A második félidőben már tényleg csak a szívünk hajtott, sokat dolgoztunk mindezért, sok bántást is kaptunk a világbajnokság folyamán, akiknek szerettük volna megmutatni, hogy mire vagyunk képesek, és úgy gondoltuk, hogy nincs az az isten, hogy mi azt a meccset ne nyerjük meg. Végre megfordult a szerencse is, fel tudtunk állni, és megvertük a horvátokat.

– És a meccs végét jelző dudaszónál mit érzett?

– Extázisba került mindenki. Kiszakadt belőlünk az összes feszültség, megkönnyebbültünk, hogy sikerült elérnünk az olimpiai selejtezőt. Egymásért is küzdöttünk, hiszen van olyan, akinek ez az egyetlen esélye, hogy ott legyen az ötkarikás játékokon. A magyar kézilabda becsületéért is játszottunk, és van még lehetőségünk, hogy ott legyünk Párizsban. Tokióban már ott voltam az olimpián, de az egy speciális eset volt a koronavírus miatt, most biztosan más élmény lesz, és nem szeretnénk kihagyni.

– Svédországgal, Japánnal és Kamerunnal került a magyar válogatott egy olimpiai selejtezős csoportba. Hogyan látja az esélyeket?

– Bizakodó vagyok, tudjuk, mire számíthatunk. Japán és Svédország ellen nehéz lesz, gyors kézilabdát játszanak, ami talán kevésbé fekszik nekünk. Kamerunnal egy csoportban voltunk most a vb-n is, bízunk abban, hogy hasonló meccset tudunk velük játszani, mint azt most is tettük (39–20-ra nyert a magyar csapat – a szerk). A háromból két meccset is meg kell nyernünk, hogy biztos legyen a kijutásunk, erre a legnagyobb esélyünk Kamerun és Japán ellen van, a svédek tűnnek a legerősebbnek a négyesben, de nem feltett kézzel állunk ki ellenük.

– Miközben ön Vácon volt, a Ferenc­városnál edzőváltás történt, és a korábbi másodedző, Allan Heine vette át a csapat irányítását. Több játéklehetőségre számít?

– Bízom abban, hogy látta a vb-n, mire vagyok képes. Úgy jöttek ide Martin Albertsennel, hogy nem igazán ismertek minket, ami nem egy hétköznapi eset. Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen négyen vagyunk beállós poszton, de remélem, hogy több játéklehetőséget kapok majd. Karácsony másnapján már edzésbe álltunk, hiszen 30-án már játszunk a NEKA (Nemzeti Kézilabda Akadémia, Balatonboglár – a szerk.) csapata ellen. Így az ünnepek előtt volt egy kis időnk pihenni, hazajöttem Kenderesre, hogy a családommal ünnepeljem a karácsonyt. Mostanában sajnos erre is kevesebb lehetőségem van, de igyekszem havonta, másfél havonta egyszer otthon lenni.