Kosárlabda

2023.12.12. 07:56

„Életem nagyon szép emléke marad” – interjú Révész Ádámmal, akit pályára tüntetett az Olaj-tábor

Perceken át zúgott Révész Ádám neve múlt pénteken, az NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Egis Körmend találkozón. Az első félidőben játéklehetőséget nem kapó centert gyakorlatilag pályára tüntették az Olaj-szurkolók a második félidőben, beállítása pedig győztes fordulatot hozott a Szolnoknak. A játékos hírportálunknak azt mondta, a mérkőzés élete egyik legszebb emléke marad.

Rózsa Róbert

Révész Ádám közönségkedvenccé vált Szolnokon

Fotó: Facebook.com / Szolnoki Olajbányász

– A Körmend elleni 79–73-as győztes mérkőzés utáni sajtótájékoztatón még az ellenfél vezetőedzője, Kocsis Tamás és csapatkapitánya, Ferencz Csaba is az ön teljesítményét méltatta. Mit szól hozzá?

– Nyilván örülök neki. Én is úgy gondolom, hogy az a két tripla nagyon jókor jött. Mikor feljöttem a pályára, akkor kapaszkodott vissza a Körmend, örülök, hogy ennyit hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez. Ami ilyen sok ülés után nem is volt könnyű. Mindebben a szurkolóknak is nagyon nagy szerepe volt, hiszen ők skandálták a nevem. Ha ezt nem teszik, lehet, be sem állok. De ha be is állok, akkor sem tudtam volna ilyen teljesítményt nyújtani. Ezúton is köszönöm nekik a sok erőt és szeretetet.

– Mire gondolt azokban a percekben, amikor megállás nélkül követelték a pályára?

– Nagyon jólesett, megható volt, de nyilván nem engedtem át magam annyira az érzelmeknek, hiszen készen álltam arra, hogy lehet, pályára kell lépnem. Mindenesetre abszurd szituáció volt. Őszintén mondom, nem láttam még olyan forgatókönyvet, hogy valakinek skandálják a nevét, az beáll és nyerőember tud lenni. Én ilyet még nem éltem át, és az biztos, hogy ez életem egyik nagyon szép emléke marad.

– Az immár mindenki számára világos, hogy második Olajbányász-idényére közönségkedveccé vált. Ön minek tulajdonítja ezt?

– Elég nagy küzdő vagyok, igyekszem mindig odarakni magam. Nyilván azt nem lehet elvárni tőlem, hogy sorra meccseket nyerjek húsz pont feletti teljesítménnyel, de még ha rosszabb napom van, akkor is küzdök a csapatért, a klubért, a szurkolókért. Szerintem ez lehet az oka. És persze én is nagyon nagy önbizalmat kapok a szurkolóktól.

 

– Hogy érzi magát az idei Olajbányászban?

– Nem állt össze olyan gyorsan a csapat, mint tavaly. Legutóbb már a felkészülés alatt érezni lehetett, hogy jó csapatunk van, de ott a végén estünk össze, és nem jutottunk a négy közé. Abban bízom, hogy ezúttal fordul a dolog, és a végén leszünk erősek. Én úgy látom, hogy a Falcón kívül mindenki gyengült tavalyhoz képest, úgyhogy simán benne van egy jó helyezés a szezon végén. Ehhez persze még jobban csapattá kell formálódnunk.

– És hogy érzi magát Szolnokon?

– Nagyon jól! Egyrészt a drukkerek miatt, amelyről már beszéltünk, és remekül kijövök a csapattársaimmal is. Emiatt a két dolog miatt mindenképpen Szolnokon akartam maradni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában