Nyári Sándor: Szolnok mindig a szívem csücske volt, és az is marad

A szolnoki születésű Nyári Sándor, a csepeliek játékosként bajnok és kupagyőztes is volt. Edzőként a Szeged férfi együttesével és a BSE hölgykoszorújával egyaránt kétszeres bajnok és ötszörös kupagyőztes. Arra különösen büszke, hogy labdás sportágban 1995-ben a Medikémia Szeged volt a Tisza-parti város első bajnokcsapata. A férfi válogatottat pedig az Európa-bajnokságra vezette 2001-ben, eredményei elismeréseként kétszer választották meg az év röplabdaedzőjének.

– Hogyan emlékszik vissza a régi szépidőkre?

– Megtisztelő számomra, hogy nem felejtkeztek el rólam. Nekem Szolnok mindig a szívem csücske volt, és az is marad. Testnevelő tanár édesapám itt tanított meg a sportág alapjaira, 22 éves koromban igazoltam Csepelre, ahol tagja voltam annak a csapatnak, amely sok hazai és nemzetközi sikert ért el. Feleségemmel, Arankával azonban úgy döntöttünk, hogy családot alapítunk, haza tértünk. Endre bátyám támogatásával – aki ugyancsak élvonalbeli játékos volt – csináltunk egy NB II.-es gárdát, amely bajnoki címet szerzett. Sajnos csak átszállót váltottunk az első osztályba. Szerencsére a Vegyiművek sportszerető vezetői felkaroltak bennünket, így két év után újra a legmagasabb osztályban szerepelhettünk. Előbb a Véső úti csarnokban, majd a tiszaligeti körcsarnokban sokszor telt ház előtt játszottunk. Abból a csapatból meglévő cimborákkal, Péter Ferivel, Molnár Bélával, Szűcs Tibivel gyakran anekdotázunk a régi szép időkről. Gulyás Ferivel is tartom a kapcsolatot, ő fogta össze a szolnoki röplabdát az utóbbi években. Sajnálom, hogy több mint 40 év után nincs felnőtt csapata a városnak az első osztályban.

– Mivel foglalkozik, mi most a prioritás az életében?

– Egykoron a munkámnak köszönhetően rengeteget utaztam, Szingapúrtól Rio de Janeiróig bejártam szinte az egész világot, erre ma már nem vágyom. Azért megmaradt a kapcsolatom röplabdával, ma is edzéseket tartok serdülő leány és fiú csapatoknak. A televíziós sportcsatornákon pedig szakkommentátorként dolgozom.

– Úgy tudjuk, hogy az unokái is ügyes sportolók, mi tudhatunk róluk?

– Mindenek előtt az unokáim sikerei érdekelnek, ők a szemünk fényei. Emese lányom családjából Szonja 16 éves, hatéves korától hatalmas munkát fektetett az aerobic sportágba. Négy éve korosztályos válogatott, múlt évben csapatban Portugáliában világbajnoki címet szerzett. A húga, Panni 14 éves, 173 cm magas, nagyon jó keze van a röplabdához, az MTK serdülői között szerepel, csak is rajta múlik, hogy meddig jut el. A legkisebb, Liza 9 éves, heti kétszer röplabda, kétszer kosárlabda edzésre jár, kiváló labdaérzékkel, Nem ejtettem szót Levente fiamról, aki közel húsz esztendeje London mellett él feleségével. Sajnos évenként csak kétszer találkozunk, de nyugodt vagyok, mert sínen vannak, ők is kiváló emberek.

– Edzéseket tart, szakkommentátor, korát meghazudtolóan tevékeny, ezek szerint minden rendben.

– Az egészség nem hibátlan, amin már nem lehet csodálkozni a mi korunkban. Úgy gondolom, hogy a feleségemmel, Arankával egyetemben több a szép, napos oldal az életünkben, mint a szenvedős, s ez nagyon fontos számunkra. Azt mondom, hogy van még dolgunk a földi életben.