Kosárlabda

2024.04.27. 07:00

A Fehérvár otthonában kezdi az elődöntőt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász

Az elődöntőhöz érkezett az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ellenfele a legjobb négy között az Alba Fehérvár lesz, a két csapat közti rivalizálás pedig hosszú múltra tekint vissza. Oliver Vidin együttese idegenben kezdi a párharcot, és igyekszik elvenni a székesfehérváriak pályaelőnyét.

Kovács Levente

Nem vár könnyű feladat az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapatára az elődöntőben, ugyanis az az Alba Fehérvár vár Oliver Vidin együttesére, amely hazai környezetben még nem kapott ki a szezonban, ráadásul pályaelőnyben is van a Tisza-partiakhoz képest.

Révész Ádám, NHSZ-Szolnoki Olajbányász, kosárlabda, NB I.
Révész Ádám (labdával) szerint le kell lassítani az Alba támadásait az NHSZ-Szolnoki Olajbányász sikeréhez
Fotó: Nagy Balázs

Alba Fehérvár–NHSZ-Szolnoki Olajbányász

Szombat, 18.00

Mivel a Fehérvár a második, az Olajbányász pedig a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, így Vojvoda Dávidék vannak pályaelőnyben, emiatt tehát mindenképpen meg kell szakítaniuk a piros-feketéknek az Alba jó hazai sorozatát.

Az alapszakaszban mindkét mérkőzést a Fehérvár nyerte, otthon 93–73-ra győzött, Szolnokon pedig 97–81-es sikert aratott Jandro Zubillaga együttese.

– Nem lesz könnyű párharc, az Alba ráadásul hazai pályán még nem kapott ki a szezonban – nyilatkozta hírportálunknak Révész Ádám, az Olajbányász centere. – Mi is jó formában vagyunk, Oliver Vidinnel tíz meccsből kilencet megnyertünk, egyedül a Falco ellen szenvedtünk vereséget, de akkor is csak pár napja volt velünk az edző. Összeálltunk az utóbbi időben, mindenki tudja a helyét a csapatban, ráadásul van egy nagyon erős tíz fős rotációnk, amit szeretnénk kihasználni. Az Albánál hat kulcsjátékos van, az öt légiós, illetve Vojvoda Dávid. Mindenkire megvan az emberünk, jó védőink vannak. Egy hosszabb párharc nekünk kedvezhet, ezért igyekszünk minél jobban lefárasztani őket. A Fehérvárnak jó a tranzíciós játéka, gyorsan mennek fel támadásba, ezt kell nekünk lelassítani. Emellett pedig azon leszünk, hogy senki ne kapja el tőlük a ritmust, mert egy-egy jobb pillanatban képesek húzni egymást. Ami még nagyon fontos, hogy ne engedjünk nekik sok támadólepattanót, ezért a palánk alatt különösen figyelnünk kell.

Az Alba Fehérvár elleni párharc menetrendje:

Április 27.: Alba Fehérvár–NHSZ-Szolnoki Olajbányász, 18.00 (első mérkőzés). Április 30.: NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Alba Fehérvár, 18.00 (második mérkőzés). Május 3.: Alba Fehérvár–NHSZ-Szolnoki Olajbányász, 18.00 (harmadik mérkőzés). Május 6.: NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Alba Fehérvár, 18.00 (negyedik mérkőzés – ha szükséges). Május 8.: Alba Fehérvár–NHSZ-Szolnoki Olajbányász, 18.00 (ötödik mérkőzés – ha szükséges).

Az elődöntő másik párosítása: Szombat: Falco–ZTE, 19.00. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában