2024.05.08. 17:36
Elképesztő hangulat fogadta a Tour de Hongrie mezőnyét Karcagon – videóval és galériával
A Tour de Hongrie valaha volt legerősebb mezőnye vesz részt a 45. versenyen.
A 45. Tour de Hongrie mezőnye Karcagról rajtolt el idén. A nemrég átadott Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központtól indult a mezőny és a karcagiak szívét melengette még az is, hogy a Karcag Cycling csapatának versenyzője, a korábbi kétszeres magyar bajnok Filutás Viktor is tagja volt a magyar csapatnak.
A szerdai eseményen a 196-os rajtszámmal induló versenyzőt kicsit talán nagyobb taps fogadta, mint a többieket, hiszen ő most a Nagykunság fővárosának lakosait is képviselte ezen a nemes megmérettetésen.
Fantasztikus érzés közelről látni a mezőnyt
A Sámándob előtti aláírási ceremóniára sokan voltak kíváncsiak. Nagy Gyula Vecsésről érkezett, s egy több versenyző által aláírt magyar zászlóval szurkolt.
– Imádom a körversenyt, ha tehetem a legtöbb helyszínre elmegyek. Nagyon izgalmas minden rajt és célba érés is. Remélem ma a magyar válogatott tagjainak sikerül kicsit megszorongatniuk a nemzetközi mezőnyt, hiszen nekünk is vannak ászaink – vélekedett a szurkoló.
– Másodszor vagyunk már Karcagon, azt látjuk, ma is nagyon szívélyesen fogadták a Tour de Hongrie mezőnyét, s mi, nézők sem csalódunk!
Ezt már Törökné Kovács Beáta mondta, aki kisfiával Dévaványáról már jó korán elindult, hogy jó helyről szurkolhassanak.
– Az itteni játszótér igazi kikapcsolódást jelentett a fiamnak is, miközben vártuk a csapatokat. Izgatottan készülünk a rajtra, hiszen mindig izgalmas, hogy ki tud elhúzni a mezőny előtt. Remélem baleset nélkül megússzák a versenyzők, hiszen itt már nem gyerektempós biciklizésről beszélünk. Azt azért nem szeretném, ha a fiam tíz év múlva ezt a sportot választaná, mert nézni szép, de veszélyesnek tartom – summázza az édesanya.
– Fantasztikus érzés, hogy testközelből láthatjuk a versenyzőket, de a mai nap nemcsak erről szólt, hanem arról is, hogy az egész várost picit megmozgatták a szervezők, hiszen a ligetben lévő pumpapályán több száz gyermek és felnőtt versenyzett. Én magam is szeretek biciklizni, erre már vannak biztonságos kerékpárutak is. Jó, hogy ilyen példaképeket láthatnak ma a gyerekek, mint ezek a sztárok – fogalmazott Nagy Jánosné, aki minden karcagi rajtnál vagy befutóbál ott volt eddig.
Karcagról indult el az idei Tour de Hongrie
Fotók: Daróczi ErzsébetEgy tiszteletkört is megtettek a versenyzők
A jelképes szalagátvágás után a Sámándobnál egy tiszteletkört tett a mezőny az éles rajt előtt, annak útvonalát a gyerekek is körbetekerhettek a Karcag Cycling csapatának vezetésével.
Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer lesz még egy ilyen csapatunk, mint ami most összeállt
– mondta Pisók István szakosztályvezető.
– A kilencvenes években, a kétezres évek elején a Ferencváros kerékpáros szakosztályával értünk el sikereket, nyertünk Tour de Hongrie-t, Székelyföldi Körversenyt, Román Körversenyt. Aztán 2023-ban merült fel annak a lehetősége, hogy létrehozzunk egy új klubot, amelynek központjaként Karcagot jelöltük ki, hiszen a városnak megvannak a kerékpáros hagyományai. Nagyon jó versenyzőink vannak, nálunk versenyez Filutás Viktor is. A csapat menedzsere, edzője, Stubán Ferenc. A csapatot nagy szeretettel fogadták Karcagon, s bízunk a sikerekben – sorolta a szakember, aki tisztes helytállást várt a Karcag-Hajdúszoboszló szakaszon versenyzőjüktől.
A város jó hírét viszi a rangos megméretés
A szakemberek szerint a Tour de Hongrie valaha volt legerősebb mezőnye vesz részt a 45. versenyen, ami igazán különleges élmény lesz azok számára, akik követik az útvonalat.
– Magyarország és a világ kerekpársport szerető közönsége Karcagra figyelt szerdán délben, hiszen a versenyt nemcsak az M4 Sport közvetíti élőben, hanem az Eurosport is összefoglalót ad róla, rögtön a verseny után, tehát turisztikai és marketing értéke van a Tour de Hongrie-nak – fogalmazott Szepesi Tibor polgármester. – Városunk egy sportszerető közösség, a helyiek nemcsak nézni, de űzni is szeretik a kerékpár sportot. Az, hogy Karcag idén rajthelyszíne lehet a körversenynek, kiemelt fontosságú a városmarketing és a turizmus szempontjából, de jelentős a fiatal generációk sportkultúrájának alakításában is.
A Karcagról rajtolt szakasz egyébként óriási bukással ért véget, részletes tudósításunkkal hamarosan jelentkezünk.