A zeneiskolások újra megtalálták Kodály „lábnyomait” Galyatetőn

Harminckét gyerek és fiatal egy hétig kereste Kodály nyomait egy galyatetői zenei táborban. A kirándulást Péli Ildikó, az Ádám Jenő Zeneiskola fuvolatanára, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar fuvolistája és projektmenedzsere álmodta és szervezte meg.

Czakó Nóra

„A zene rendeltetése belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése” – áll az idézet Kodály szobrán. A táborozók itt is összeálltak egy csoportképre

Forrás: Beküldött fotó

A Kodály-emlékév nagyszerű alkalom volt arra, hogy a hagyományos, évente megrendezendő zenei tábor „lélekkalandba” kezdjen: népdalokkal, a Háry János daljátékkal, hangszeres zenével, Biciniumokkal keverjen egy kis madárdalt, tücsökciripelést és gyerekzsivajt. Az eredmény hitvallás lett.

Ebben a kicsit furcsa, sokgenerációs, telefonnyomogatós, közhelyesen elszemélytelenedett világunkban a zenében éltek a gyerekek, Kodály szellemiségét követve, visszakacsintva a mesterre:

„Itt vagyunk, ragyogunk és közösséget teremtünk a dallamok szárnyán!… Pont úgy, ahogy azt te kigondoltad, Kodály Zoli bácsi. Minden hangod és minden szavad igaz volt!… Nahát!”

Három koncert hirdette a nyomkövetés eredményeit. Egy művészi est Dobszay Péter orgonaművésszel és karmesterrel, aki a Kodály-kápolnában megszólaltatta Kodály féltve őrzött harmóniumát; Péli Ildikó fuvolaművésszel és Bálint Erika opera- és hangversenyénekessel.

„A zene rendeltetése belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése” – áll az idézet Kodály szobrán. A táborozók itt is összeálltak egy csoportképre
Forrás: Beküldött fotó

Egy erdei koncerttel, ahol a gyerekek énekkel, mozgással és hangszeres zenével bemutatták Háry keresztmetszetét, hangulatfonalát és egy tábort záró növendékhangversennyel.

A próbák, a szereplések, az előadások szép lassan élővé tették Kodály örökségét
Egy hétig voltak a zeneiskolások összezárva a művészettel. A próbák és a szereplések, előadások élővé tették Kodály örökségét, minden lábnyomba sok-sok gyerek lépett; sok-sok örökös.
Volt, aki óvatosan, finoman, volt, aki két bukfenc között, volt, aki szentjánosbogarakat kergetve...
És a sok-sok lábnyom lassan már egy ösvény, melyen zeneiskolai tanárok, tanítványok, orgonaművészek, karmesterek, szimfonikus zenekarok, értő közönség, édesapák és édesanyák járnak… Az út pedig egyre mélyebb, kitaposott, újrajárható, jól jelzett és egyre szélesebb. Mindenki nagy-nagy örömére!