Marika néni elárulta a hosszú élet titkát

Éppen befelé indult a hátsókertből, ahol üldögélve a család egyik jó barátjával nosztalgiázott, s ugyan két bottal igyekezett az ajtó felé, mégis meglepő magabiztossággal tartja magát Molnár Jánosné.

– Az első világháború első évében, 1914. augusztus 29-én születtem, Abádszalókon – hangzott el a ma embere számára történelminek tűnő évszám Marika nénitől, akinek édesapja az első világháborúban esett el, így édesanyja nevelte.

Két fiútestvérével gyermekkorát Abádszalókon töltötte, mígnem megismerkedett férjével. Az 1933-as házasságkötést követően Tomajmonostorára költöztek.

– Egyből beilleszkedtem, nagyon jó emberek éltek itt akkoriban. Persze most is, de azokra az időkre jó érzéssel emlékszem vissza.

– A szülők és szomszédok, barátok nagyon sokat segítettek – idézte az emlékek között merengve. – Boldogok voltunk, három gyermekünk született. Két fiú és egy lány – mesélte, miközben oldalra nézett mellette ülő, hetvenöt esztendős lányára, akivel régóta együtt élnek, ő viseli gondját.

Hosszú évtizedeket a mezőgazdaságban dolgozott, volt napszámos és summás. Az akkoriban kiosztott földekből kaptak, azon gazdálkodtak.

– Néhai férjem a második világháborút követően szovjet hadifogságba esett, három évet töltött ott.

„Nagyon nehéz időszak volt az amúgy is nehéz életemben”

– Mi még fürdőszoba nélkül nőttünk fel, nem volt más lehetőség, csak a nehéz fizikai munka – fogalmazott.

Öt unoka, nyolc dédunoka tette boldoggá az elmúlt időszakban, reméli, hogy megéli az első ükunoka születését is.

Egész életében elkerülték a komolyabb betegségek – egy-két balesettől eltekintve.

Döbbenetes dolgokat tudunk meg róla: műteni kellett a lábát 1957-ben, de azóta nem járt orvosnál betegség miatt!

Egy alkalom volt csak, amikor megbotlott, és elesett, ezért kórházba került. Még a százon túl is kapált, locsolt és a szőlőt gondozta, százkét éves koráig szorgoskodott a kertben.

– Egyik kezemben a bot, másikban a kapa – mesélte. Idén még egyszer megkacsoltam a szőlőt. A literes kannát csak azért nem bírom, mert már két bottal kell járnom – mosolygott.

Kiül a ház elé, és a szomszédokkal, ismerősökkel társalog, meglátása szerint ma már mindenki rohan, ilyenekre nincs ideje az embereknek.

– Mi még együtt dolgoztunk a falubeliekkel, ismerősökkel.

„Beszélgettünk, barátkoztunk, a gyerekek szaladgáltak és játszottak, sokkal jelentősebb volt a közösségi élet”

– állapította meg. Ennek okát elsősorban abban látja, hogy ma gyors világban élünk, az emberek mindig sietnek.

– Jól érzem magam az első perctől fogva Tomajon. Nagyon jó szomszédaink voltak és vannak, megszerettem az itteni embereket – beszélt őszintén.

Természetesen nem maradt el az ilyenkor megszokott kérdés sem:

– Mi a hosszú élet, a jó egészség titka?

„Az aktív és dolgos élet, a szorgalom”

– felelte.

Azt már csak halkan érdemes megjegyezni, hogy az olvasáshoz és képnézegetéshez Marika néninek máig nincs szüksége szemüvegre…

Ujvári László