Kastélytúránk következő állomása az Almásy Kastély Rendezvényház

Csupán 1871 táján épült, de szépsége és a köréje fűződő történetek is érdekessé teszik a kastélyok szerelmesei számára. A mai nevén kétpói birtok lakóinak élelét a török kiűzése utáni vagyonosztogatástól az első világháborút követő kisebb vagyonátrendezésen át a vészkorszakig, majd a hazai kastélyállományt megtizedelő államosítástól a feltámadásig nagyon sok esemény tette változatossá.

Az építtető és névadó Almásy, vagy más néven Almássy-család egyike volt az ország régi és dúsgazdag földbirtokos családjainak, bár történetük saját hagyományuk szerinti ősiségét csak részben igazolják az írott források.

Első igazán hitelt érdemlő említésük a tizenhetedik századból származik. A családnak voltak grófi és köznemesi ágai is, közös vonásaik katonai erényeik mellett az uralkodóházhoz való feltétlen hűség, aminek köszönhetően történelmi sorsfordulóinkat általában jelentős birtokgyarapodásokkal élték meg.

A török kiűzése után az udvarnak nyújtott jelentős anyagi támogatás fejében kapták meg például a ­kincstári tulajdonba került Törökszentmiklós, egykori nevén Balaszentmiklós körüli birtokaikat, közöttük a későbbi Kétpót is, csupán korábbi tulajdonosaiknak kellett némi kártérítést fizetniük. A Rákóczi­-szabadságharc leverése is jelentős vagyoni gyarapodást hozott számukra.

Ettől függetlenül az ­Almásyak nem csak vagyongyűjtésben tűntek ki, számos jelentős közéleti embert adtak az országnak és megyénknek is. Jászkun alkapitányok, főkapitányok, alispánok, tudósok, egyházi emberek, magas tisztségek viselői kerültek ki soraikból.

A kétpói historizáló és romantikus elemeket őrző épületet gróf Almásy Dénes emeltette vadászkastélynak, igen kedvező helyen, mivel a régi Magyarország jelentős pontjai között, Budától, Egertől és Erdély anyaországi határától szinte teljesen egyforma távolságra fekszik.

Ennek ellenére az építtető fia, Almásy Kálmán a kastélyt a hozzátartozó birtok egy részével hamarosan eladta az itt utána több mint ezerkétszáz holdon mintagazdaságot működtető Herczfelder családnak.

A Herzfelder birtokot az első csapás a Nagyatádi Szabó-féle földreform során érte, amikor jelentős részét felparcellázták, Herzfelderék csak kisebb részét tudták megtartani maguknak.

Végül a család, feltehetően a közelgő vészkorszak előérzetében a kastélyt és a maradék birtokot eladta a szolnoki cukorgyárnak és külföldre távozott. A cukorgyári korszak sem sokáig, csupán 1945-ig tartott, a törvényszerűen bekövetkezett államosítás jó időre megpecsételte a kastély sorsát.

Még magam is emlékszem sötét, lepusztult lépcsőházára, ami köszönő viszonyban sem volt mai, újra régi fényét mutató formájával. A kifosztott, megviselt, parkját jórészt elvesztett épületet 1995-ben először külföldi befektetők vették meg az akkori tulajdonostól, a ­helyi téesztől, akik kastélyszállónak újították fel.

Miután az épület nem műemlék, így nem kellett ragaszkodni a pontos rekonstrukció­hoz, korabeli formáját a főlépcsőn kívül csupán egy része őrzi, a többi helyiséget az új funkció­nak megfelelően, de régi hangulatát megőrizve építették újjá.

Az 1999-ben megnyílt kastélyszálló ma magyar magántulajdonban tölti be ugyanazt a funkciót. Ahogy autónkkal közeledünk a kunsági főcsatorna közelében, szántóföldek között ­álló épülethez, először az egykori park megmaradt, újra ápolt növényzete jelent üde változatosságot a sík alföldi táj szikárságához képest, majd feltűnik a régi-új fürdőmedence, teniszpálya és az épület leglátványosabb része a régi várak hangulatát idéző zömök, kényelmes erkéllyel ékeskedő tornya is.

A ma kellemes világossárgára festett, fehér ablak- és ajtókeretekkel élénkített T alakú épület a tizenkilencedik század második felének ízlése szerint romantikus és historizáló elemeket őriz.

Főbejáratán át belépve egy számos reprezentatív helyiségből, szalonból, vadászteremből álló közösségi terekbe, vagy az intimebb hangulatú toronyszobába juthatunk, míg a felső szinten a lépcsőházat a lakosztályok, szobák sora veszi körbe.

Bár a mai elrendezés nem mindenben követi a kastély eredeti alaprajzát, ma sem tévednének el benne egykori gazdái. Az tény, hogy a múltból szorosan véve csak az újraalkotott egykori hangulat maradt, mert az elmúlt közel háromnegyed évszázad szinte mindent kitörölt régi valójából.

Ahogy nálunk szokás, a háború után ennek a kastélynak is nekiesett a történelmi igazságtételt hirdető korlátoltság, megőrzés helyett a fosztogatás, rombolás lett az úr falai között.

Volt benne általános is­kola, KISZ klub, téesz szolgálati lakás, végül többször gazdát cserélő kastélyszállóként újították fel. Jelenleg így működik, s ezzel szerencsére számos hazai ­nemesi, főúri rezidenciánkkal ellentétben megmenekült az enyészettől.

Természetesen a kétpói kastélyt is övezték elásott kincsekről, földalatti alagu­takról szóló legendák. Bár mind az Alföld földtani viszonyai, mind építésének a boldog békeidők nyugalmas éveire eső dátuma ellentmondanak ennek, néhány éve a kastélytól nem messze földalatti építmény téglaboltozatába ütközött az ásó, aminek feltárása még várat magára.

Ha nem az építtetők romantikus hajlamainak szülötte a titokzatos építészeti alkotás, még mindig lehet a környék viharos múltjának egy korábbi emléke, régi pince, elpusztult ház maradéka, vagy bármi más üzenet az elmúlt régi századokból.

A magyar nemesi família históriája Könyves Kálmántól kezdve

A legenda szerint az ­Almásyak, vagy más írásmód szerint ­Almássyak az egyik ­hasonló nevű honfoglaló nemzetségből erednek, de erre nincs hitelt érdemlő bizonyíték. Más nézetek egy Könyves Kálmán idején élt Péter nevű úrtól, illetve az eörsi és kukolyi Almásy-családdal kötik össze őket.

Az első oklevéllel is igazolható ­Almásy ­1666-ban kapott nemesi címer­levelet, s innen kezdve egyre gyakrabban lehet a nevükkel találkozni. Többüket a történelem során grófi rangra is emelte az uralkodó. A későbbi ­Almásyak zsadányi és törökszentmiklósi előnévvel grófi és nemesi famíliaként lettek ismertek.

Számos, gyakran egymástól távol eső birtokkal rendelkeztek, a kétpói kastély mellett az ő birtokuk volt a most renovált és a közönség előtt is megnyitott gyulai Harruckern-Wenckheim-­Almásy-kastély, Szerencs egy része, a gyöngyösi Almásy-kúria, Zsadány, Cselőháza, Kétegyháza, Sarkad, az Őrvidéken álló Borostyánkő, és még sorolhatnánk a família földi javait.

Az angol beteg – avagy a földrajztudós, a német hírszerző és a magyar katona

Az Almásy-család talán legismertebb tagja az 1951-ben ötvenöt évesen elhunyt ­zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede. Ő feltehetően nem járt a kétpói kastélyban, de élete, munkássága, s nem utolsósorban a történetét enyhén szólva szabadon kezelő Az angol beteg című hollywoodi film miatt mindenképpen megérdemli a figyelmet.

A filmmel ellentétben nem volt gróf, a család köznemesi ágából származott. Sajátos érdeklődése miatt, amit egy német tiszthez írott intim levelei erősítenek meg, nem voltak romantikus nőügyei sem. Ezzel szemben kiváló földrajztudós, pilóta, autóversenyző és felfedező volt, aki időnként belekeveredett a politikába is.

Az 1920-as királypuccs idején ő volt IV. Károly király szárnysegédje Szombathelyen. Élete nagy szerelme a Szahara volt, egyik felfedezésével ő bizonyította be, hogy a Föld legnagyobb sivataga valaha virágzó növényzettel borított termékeny terület volt.

Ő tudósított először a Nílus partján élő magyarabokról, a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottairól is. Az ellenben megfelelt a valóságnak, hogy tudását a háborúban a németek szolgálatába állítva, Rommel seregénél végzett igen hatékony felderítőtevékenységet, amivel hozzájárult a „a Sivatagi Róka” hadi sikereihez.

A tábornagy a német hadsereg őrnagyává léptette elő, de ő a Wehrmacht uniformisát tüntetőleg mindig magyar kitüntetéseivel viselte. Veszélyessége miatt a brit ­titkosszolgálat állandóan figyelemmel kísérte személyét, sőt, a háború után talán nekik köszönhette az életét is.

A háború alatt vele foglalkozó egykori angol hírszerző, a később életének kutatójává vált Jean Howard jelentette ki, hogy „Ha állt is valamelyik oldalon is egyáltalán, azt gondolom, igazából magyar volt.” A háború után itthon bíróság elé állították, végül felmentették. Ezt követően angol segítséggel sikerült Kairóba menekülnie.

Számos könyve közül Az ismeretlen Szahara és a Rommel seregénél Líbiában a legfontosabb munkái. Sírján az arab nyelvű felirat ezt jelenti: „A sivatagok atyja” (Abu Ramla).

Szathmáry István