Pannika néni és Jani bácsi – bizony egy takarítónő és egy cipész is lehet díszpolgár!

– Huhúúú! Több milliót! – válaszolta Cserkeszőlő egyik legfrissebb díszpolgára, Kocsis János (mindenki Jani bá’ja), amikor arról kérdezzük, vajon hány cipőt gyártott, hány betegeskedő lábbelit javított meg az elmúlt évtizedekben.

– Nem kell ezen csodálkozni – fűzi hozzá –, hiszen harminc évig a martfűi cipőgyárban dolgoztam! Naponta ezerhatszáz cipőt gyártottunk, tessék azt annyi évvel beszorozni… Aztán, amikor eljöttem a gyárból és kiváltottam az ipart, akkor is rengeteg lábbelit hoztak hozzám. Vagy hatvanezret! – magyarázza a férfi.

Jani bácsit mindenki ismeri a községben. Talán csak az nem, aki most költözött a településre. De az is hamarosan megismeri majd, hiszen a nyugdíjas mindenhol ott van, ahol történik valami.

– Mindig közösségi ember voltam. Tanácstag, meg képviselő, aztán polgárőr, most meg azok vezetője. Hozzám bátran fordulhattak a helyiek a legkülönbözőbb problémákkal! Jöttek is, hölgyek és urak, fiatalok és idősek. Igaz, hogy mindenkinek egy cipő volt a hóna alatt, de bizony, az csak alibi volt sokszor!

– Egyszerűen csak el akarták mondani nekem, mi nyomja a szívüket. Hiszen tudták, hogy műhelyemben senki nem hallja meg azt, amit megsúgnak nekem, de tudták azt is, hogy onnan aztán nem is megy ki semmi! – mondja a „falubizalmi” Jani bácsi, aki rájött arra, manapság – akár egy falat kenyérre – arra van szükségük az embereknek, hogy valakinek kibeszéljék bánatukat, örömüket.

– Meghallgatni és titkot tartani tudni kell – vélekedik az új díszpolgár, aki végtelenül boldog kitüntetése miatt.

Pannika néninek is már a konyhájában lóg a díszpolgári plakettje. Ott, ahol a legsűrűbben fordul meg. Miháczi Istvánné legalább olyan ismert és szeretett lakosa Cserkeszőlőnek, mint Kocsis Jancsi (így szólítja Pannika néni Jánost, régi ismerősét). Nyugdíjazásáig ő volt a falu kedves takarítónője.

Dolgozott óvodában, iskolában, az épülő fürdőben és a hivatalban is. Felmosott, söprögetett, kukát ürített, ahogy az egy „rendes” takarítóhoz illik. Talán sokan furcsállják, de Pannika néni szerette a munkáját, örömmel varázsolta patyolattisztává a rá bízott helyiségeket. De ez nem volt elég neki.

– Munka után még elvégeztem ezt-azt. Volt, hogy medencét takarítottam, gereblyéztem, virágot ültettem. Mindezt persze közterületen. Jó volt látni, hogyan szépül Cserkeszőlő a segítségemmel – meséli.

– Aztán, amikor megműtötték a gerincemet, inkább a konyhában tettem-vettem. Rendezvényekre kezdtem el sütögetni, a múlt héten például tartottak egy beszélgetős estét, no, oda 15 kiló krumpliból készítettem tócsnit! – bólogat, majd hozzáteszi, bár ő világéletében „csak” takarító volt, munkáját és ő magát is mindig tisztelték és megbecsülték.

– Hiszem, bármilyen munkát is végez az ember, ha azt örömmel és hittel teszi, azt mások is észreveszik. És tessék, nálam nem csak észrevették, de még díjazták is…

Ötévente, öt díszpolgár

Cserkeszőlő díszpolgári címeinek átadása múlt héten történt. A díjazottak között találjuk még dr. Kovács Imre háziorvost, Kiss Imréné nyugdíjas tanítónőt és a község egykori szeretett plébánosát, a meggyilkolt Szarvas András atyát. Természetesen András atya posztumusz címet kapott.

– Ötévente öt díszpolgári címet adunk át, természetesen mindig az életpályát figyelembe véve – mondja Illési Sándor László alpolgármester, hangsúlyozva, a díszpolgári cím elnyerése teljesen független a végzettségtől és attól is, kinek, mi (volt) a foglalkozása.

Joó Zsuzsa