Fogyatékkal élő sportemberek küzdeni akarását mutatja be képein a fotóriporter

Pedig akár kerekesszékből, hiányzó végtaggal, vagy teljesen vakon is képes lehet valaki említésre méltó teljesítményre, még ha a hétköznapok embere elsőre nehezen is tudja ezt elképzelni. A fogyatékkal élők is lehetnek sportemberek, és ugyanolyan elszántsággal tréningeznek, küzdenek a céljaikért és a győzelemért, akárcsak egészséges társaik.

Szalmás Péter fotóriporter épp ezt a küzdeni akarást szeretné megmutatni a nagyközönségnek felvételein keresztül, melyet a megyeszékhelyre is elhozott megmutatni. Paralimpiai pillantok című tárlata márciusban nyílt meg a Hild Viktor Könyvtárban. A kiállítást a Zana Anita vezetésében működő, szolnoki székhelyű Parasportpress Jövőjéért Alapítvány szervezte. Az alapítványnak egyébként a fotós is kurátora.

Péter 2004-ben vett először részt paralimpián.

– Athénban a Magyar Olimpiai Bizottság fotósaként tudósítottam az eseményekről – idézte fel a sorsdöntő találkozást. – Az utolsó két-három napban önkéntesek és szervezők jöttek oda agitálni az újságírókat, hogy maradjunk a normál játékokat követő paralimpián is, megéri, a belépőnk is ugyanúgy érvényes. Engem meggyőztek, és valóban nem bántam meg, hogy maradtam.

– Ezt megelőzően még soha nem jártam paraversenyen, itt az úszóversenyt láttam először, ahol „se keze, se lába” emberek próbáltak a vízen fennmaradni. Ledöbbentem. Azt kell, hogy mondjam, a legelső élmény negatív volt – árulta el Péter.

– Ha például egy kosárlabdaversennyel kezdtem volna, ahol annyira nem szembetűnő a versenyzők fogyatékossága, biztos kevésbé ráz meg. De ahogy fotóztam a versenyszámokat, egyre inkább átéreztem a küzdelmet, a versenyszellemet, a győztesek örömét. Végül annyira katartikus élmény volt, hogy azért kezdtem el a paraversenyzőket fényképezni, hogy ezt az élményt megmutassam, eljuttassam más emberekhez is.

– Egy ilyen verseny maga az elfogadás ünnepe. Azóta, hacsak tehetem, mindig tudósítok paralimpiáról. Az külön nagyon jó, ha olyan versenyt látok, ahol magyarok is küzdenek. Hát, még ha érmet is szereznek! Sajnos, nem minden sportágban küzd magyar csapat.

Vajon milyen sportágat fotóz legszívesebben Péter?

– Mindegyiket valamennyire kihívás fotózni, ugyanis egyre jobban kiszorítják a sportfotósokat a versenypályáról, minél távolabbról kell fényképeznünk, hogy ne zavarjuk a nézőket – magyarázta a fotóriporter.

– Ez teljesen természetes is, nem vagyunk megsértődve miatta, csak emiatt nehezebb a dolgunk. Egyébként a sportágak mindegyikének megvan a saját technikája, fogása, tudni kell, mit, honnan lehet a leghatásosabban fotózni. Krajnyák Zsuzsanna kerekesszékes vívó, többszörös bajnok a kedvencem, a habitusa, a kedvessége, az akaratereje miatt. Ő, ha ép lenne, akkor is biztosan bajnok lenne. De az egész magyar csapatot kedvelem, mosolygósak, jókedvűek. A vágyam pedig az, hogy magyar csapatgyőzelmet fotózhassak.

Egyre ismertebb a parasport

– A pekingi paralimpián én is kint voltam, ott találkoztam Péterrel – árulta el a szolnoki Zana Anita, a Parasportpress Jövőjéért Alapítvány elnöke, akitől a kiállítás ötlete is származik. – Pozitívak a tárlattal kapcsolatos visszajelzések, ez voltaképp szemléletformálás is egyben. Egyre ismertebb a parasport, de még mindig nem kap akkora nyilvánosságot, mint kellene. Legtöbben azt se tudják, mi a különbség a paralimpia és a speciális olimpia között. A paralimpiát ugyanazon a helyszínen tartják, mint az olimpia, csak két héttel később, a speciális olimpián pedig csak értelmi sérültek indulnak és más a versenyrendszerük is. Reméljük, a parasport népszerűsége tovább nő, és akad majd szolnoki paralimpikonunk is.