2017.12.17. 11:30
Tejhabba rajzolt minták – Ő Szolnok „kedvenc” baristája
Évekkel ezelőtt, a véletlen folytán jelentkezett egy szolnoki kávézóba. Mára a tíz, a közönség által legkedveltebb barista között tartják számon a szolnoki Gyalog Edinát.
Tóth Andrea tulajdonos (balra) és Gyalog Edina barista újabb elismerést zsebeltek be
Fotó: Mészáros János
– Az egész onnan indult, hogy 2009-ben a véletlen folytán jelentkeztem egy szolnoki kávézóba dolgozni – kezdte Gyalog Edina. – A véletlen igazából a párom volt, aki meglátta az álláshirdetést, és beküldte az önéletrajzomat, amíg nem voltam otthon. Azon a munkahelyen részt vettem oktatáson, és a szakképesítésemet is akkor szereztem meg. Abban a kávézóban szerettem bele igazán ebbe a szakmába.
Mint elmondta, a latte art, vagyis a kávéhabból kialakított, tejhabba rajzolt minták elkészítése volt a kedvence. A szakma iránti szeretet azóta is töretlen, és az elmúlt három évben egy független kávémagazin közönségszavazásán minden alkalommal dobogós helyen végzett. 2015-ben és 2016-ban az első helyet szerezte meg, idén a dobogó második fokára állhatott fel.
– Ez ugyan nem szakmai verseny volt, de bizonyos szakmai kritériumoknak itt is meg kellett felelni – folytatta Edina. – Arról nem is beszélve, hogy a vendégek véleménye ugyanolyan fontos, hiszen nap mint nap őket szolgáljuk ki, velük vagyunk kapcsolatban.
– Szakmai versenyeken idő hiányában nem indultam eddig. Ezek a megmérettetések általában a fővárosban vannak, és a felkészülési idő sok, annyit sajnos nem tudok kiszakadni a hétköznapokból. A mostani munkahelyemen azonban minden kreativitásomat kiélhetem, hiszen a főnökasszonyunk nagyon nyitott az újdonságokra. Bármilyen ötlettel ébredek a fejemben, támogatást kapok azok kipróbálásához.
Hozzátette, hogy vegán étrendjét is bele tudta csempészni a kávézó kínálatába, és mint kiderült, sokan kifejezetten örülnek az ilyen italoknak, süteményeknek. Ugyanúgy, mint a különböző allergénektől mentes termékeknek.
Fontosnak tartják, hogy odafigyeljenek a vendégek igényeire, talán ennek is köszönhető, hogy Edina munkahelye immáron harmadik éve nyeri el az év kávézója díjat a közönség szavazata alapján.
Tóth Andreától, a Black Cat Café tulajdonosától megtudtuk, Edina szenvedélyesen kávéfüggő, a szó jó értelmében. Folyamatosan figyeli a divatot, nagyon jó ízérzékkel van megáldva, ami az ételek, italok párosításánál nagy előnynek számít. Nagyon kreatív és rengeteg új ötlete van. A munkatársai is felnéznek rá, kikérik a véleményét, és a kávézó kínálatában megjelenő új termékek nagy része tőle származik. Ahogy a tulajdonos fogalmazott, vezetőnek számít a baristák között.
Mi fán terem egy hivatásos kávékészítő?
A barista szó olasz eredetű, eredetileg bárpulti felszolgálót jelentett, akinek egyik feladata volt a kávé elkészítése, de emellett hideg (alkoholos) italfelszolgálással is foglalkozott. A szó jelentése mára leszűkült, és csak a hivatásos kávékészítőket nevezik így. 2000 óta hirdetnek nemzetközi vetélkedőket baristáknak, hazánkban 2003-ban rendeztek először ilyen versenyt.
Hutter Zsófia