bagolylepke és rekettyefűz

2017.10.30. 15:02

Felmentette a bíróság a „lepkeperben” a kokadi gazdát

A vád szerint 54 keleti lápi bagolylepke pusztulását okozta a Kék Kálló völgyében a kokadi gazda, a bíróság viszont bizonyítottság hiányában felmentette G. Ernőt.

A történet

A férfi 1999-ben vásárolt meg három kokadi földterületet a Kék-Kálló völgyében. A 30 hektár föld – kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként – a Natura 2000 hálózat része.

A gazda az ingatlanjain legeltetésre alkalmas gyepet akart kialakítani, ezért 2012 októberében az interneten bejelentette a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóságának, hogy a háromból két területén kaszálást fog végezni. Az erdőfelügyeleti hatósághoz decemberben pedig azzal fordult, hogy fakitermelést fog végezni. A hivatal két területre megadta az engedélyt, azzal a kikötéssel, hogy meg kell várnia a vegetációs időszak végét. A munkálatok 2013 januárja és márciusa között zajlottak: két hónap alatt csaknem 10 hektáron volt fakitermelés, cserjeirtás és szárzúzás.

A beavatkozást a HNP természetvédelmi őrszolgálatának tagja vette észre 2013 márciusában. A Kék-Kálló völgyében honos rekettyefűz a fokozottan védett keleti lápi bagolylepke élőhelye. A vád szerint 54 ilyen egyed pusztult el, az okozott kár 13,5 millió forint.

A per

A bíróság végül nem talált bizonyítékot arra, hogy a lepkéket bármely fejlődési szakaszukban elpusztította volna a gazda. A zsombék rostos tövű sással kapcsolatban pedig arra jutott, hogy a növény egyszeri zúzással nem pusztítható el. Miután védett állat- és növényfaj nem semmisült meg a területen, így a rongálásra sem találtak bizonyítékot.

Gulyás Csilla bíró indoklásában kiemelte: jogi és természetvédelmi szempontból is rendkívül összetett volt az ügy. Hozzátette: a nyomozati szakban kirendelt szakértő véleményét – amelyen a vád alapult – kirekesztette a bíróság a bizonyítékok közül. Kiderült ugyanis, hogy a szakértő korábban a feljelentő, a HNP igazgatóságának dolgozott, szakvéleménye elsősorban a természetvédelmi őr feljegyzéseire épült, s azok tartalmát nem ellenőrizte.

A bíróság által kirendelt szakértő leszögezte: tény, hogy szárzúzás történt a területen, de nem bizonyítható, hogy az károsodást okozott védett állat- és növényfajokban. Az új szakértő szerint elenyésző mértékben sérültek meg a rekettyefüzek, s a lápi bagolylepke élőhelyére ez nem gyakorolt komoly hatást. Ennek a lepkének a jelenlétét sem sikerült egyébként bizonyítani, az eljárás másik szakértő tanúja soha nem látott ilyet G. Ernő földterületén.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a bűnösség megállapításáért fellebbezett, a vádlott és védője pedig azt indítványozta, hogy bűncselekmény hiányában szülessen felmentő ítélet.

Az ügyészség 1,5 milliárd kártérítést követelt

A büntetőügyet megelőző polgári eljárásban a Debreceni Ítélőtábla 2016. június 3-án jogerősen kimondta, „kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított” a kokadi gazda, akitől az ügyészség 1,5 milliárd forint kár megtérítését követelte, arra hivatkozva, hogy a cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét – hatezer példányt – semmisített meg. A fokozottan védett faj egy egyedének eszmei értéke 250 ezer forint.

Az eljárás során az is kiderült, hogy az a tanú, akinek a vallomására az ügyészség a keresetet építette, olyan fotót mutatott be bizonyítékként a lepkéről, amely egy hajdúsámsoni lakásban, mesterséges körülmények között készült.

Borítókép: G. Ernő kokadi gazda az ellene természetkárosítás miatt indított „lepkeper” ítélethirdetésén a Debreceni Járásbíróság tárgyalótermében 2017. október 30-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!