Javuló közbiztonság

2018.03.17. 18:38

A korábbi támogatás sokszorosát kapja a polgárőrség

Felértékelődött a polgárőrség szerepe abban, hogy "gyermekeink és unokáink időszakában" is fennmaradjon az a nyugalom és biztonság, amely napjainkban Magyarországot jellemzi - fejtette ki Hoppál Péter szombaton az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) pécsi közgyűlésén.

A korábbi támogatás sokszorosát kapja a polgárőrség

Röszke, 2015. január 9. Bicskei Mihály polgárõr egy erdõsávot figyel Röszke határában, ahol Szerbia felõli illegális határátlépõket keres 2015. január 9-én. A menekültek embercsempészek segítségével lépik át Magyarország határát, amely egyben az EU schengeni határvonala is. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kultúráért felelős államtitkár méltatta a polgárőrök önkéntes tevékenységét és köszönetet mondott a polgárőrszervezetek munkájáért.

A migrációs válságra is utalva a politikus egyúttal a kormány, a rendőrség és a polgárőrség egymásrautaltságát, illetve széleskörű – megfogalmazása szerint – történelmi együttműködésének fontosságát, valamint hazafias helytállását hangsúlyozta.

A polgárőrök tevékenységéről kijelentette: az „a legmagasabb hazafias cselekedetek egyike, önök a márciusi ifjak mai utódai”.

„Nem babra megy a játék”

- fogalmazott az illegális bevándorlás következtében ellátandó határvédelmi feladatokra is utalva Hoppál Péter, majd hangsúlyozta, hogy „a kulturális önazonosságunk védelméről van szó”.

Baranyára térve szólt arról, hogy a megyei polgárőr szervezetek állami támogatása és gépjármú-flottája az elmúlt hét évben megháromszorozódott, ezzel egyidejűleg harmadára esett vissza a bűncselekmények száma.

A korábbi támogatás sokszorosát kapja a polgárőrség

Túrós András, az OPSZ elnöke a szervezet 2011 és 2017 közötti időszakát beszámolójában a polgárőrség aranykorának nevezte.  Új polgárőrtörvény született 2012-ben, a kormányzati támogatás többszörösére nőtt, a technikai ellátás területén „mennyiségi és minőségi robbanás történt”, hatékonyabbá vált a szakmai munka, a polgárőrök a kis- és közepes településeken a közbiztonság védelmének nélkülözhetetlen szereplői lettek – sorolta.

Túrós András szerint a 2010-es kormányváltás előtt súlyos gondok voltak Magyarország közbiztonságával, erre példaként a roma lakosság elleni támadásokat és a külterületi jogsértések nagy számát hozta fel. Ezzel szemben a jelenlegi helyzetről úgy fogalmazott:

„Magyarország közbiztonsága az elmúlt 28 évben soha nem volt ilyen kiegyensúlyozott és jó.”

A tavaly több mint 9 millió szolgálati órát teljesítő OPSZ 2012-től évente egymilliárd 50 millió forintos állami működési támogatást kap. Ennek döntő részét a megyei szövetségek és egyesületek kapják meg – részletezte. Megjegyezte: 2010 előtt 20 év alatt mintegy kétmilliárd forint volt az állami szervek által nyújtott összes támogatás összege.

A szervezet elnöke a technikai ellátottságra térve közölte: a kormány 570 új terepjárót, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 1200 kerékpárt és 150 segédmotor-kerékpárt, valamint 32 ezer láthatósági mellényt biztosított az egyesületek részére.

A polgárőrök részt vesznek a határvédelemben – ismertette Túrós András, aki a jövőbeli célokról azt mondta, hogy szeretnék megőrizni a közbiztonságot és több programjuk mellett folytatni kívánják a klasszikus közterületi-külterületi szolgálatot.

Borítóképünk illusztráció, rajta határvédelmi feladatot ellátó polgárőr Röszke határában 2015 januárjában

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!