Ország-világ

2021.06.13. 17:46

Egy amerikai iskolában eltörlik az ünnepeket, hogy ne sértsenek meg senkit

Egy iskolai körzetben betiltják az ünnepek nevének használatát, azokat ezentúl csak szabadnapoknak fogják hívni, hogy ne sértsenek meg senkit. A szülők felháborodtak, hogy a gyerekeik így nem ismerhetik meg saját ünnepeiket.

Az amerikai New Jerseyben korábban már a Kolumbusz-napot is átnevezték őslakosok napjára. Most egy iskolai körzet, a The Randolph Board of Education úgy döntött, hogy az összes ünnep nevét eltávolítja az iskolák naptárairól és ezentúl csak „szabadnapnak” hívják az ünnepeket – írja a V4NA hírügynökség.

„Ha nincs semmi a naptárban, akkor senkinek sem lesznek megbántva az érzései”

– mondta Dorene Roche igazgatósági tag.

Az igazgatóság tagjai azért hoztak ilyen döntést, hogy ne sértsenek meg senkit, aki olyan vallási vagy etnikai csoporthoz tartozik, ami nem ünnepli az adott napot, vagy éppen nem hallja szívesen az ünnep nevét.

Az oktatási tanács egyhangúan szavazta meg az ünnepek neveinek törlését az iskolai naptárakból és azt tervezik, hogy mindent szabadnapnak fognak nevezni.

Korábban a Kolumbusz nap kapcsán több olasz-amerikai szervezet, köztük a Kolumbusz Lovagok is felszólalt a döntés ellen. Az akkor még nyilvános gyűléseken több ember is kérte, hogy ne változtassák meg egy ünnep nevét se, mert ezzel történelem hamisítást követnek el.

Hozzátették, hogy korábban nem csak az őslakosokat, hanem az olasz nemzetiségűeket is súlyos hátrányok érték, illetve a hatóságok előszeretettel támadták őket a második világháború alatt. Ezek után a változtatásokat ellenzők egyik szószólója megkérte a jelenlévőket, hogy akik nem támogatják a tervezetet, azok álljanak fel. Erre a felhívásra szinte mindenki felállt, kifejezve nemtetszését a döntéssel kapcsolatban.

A mostani döntésről már nem is konzultált előre az igazgatósági tanács a szülőkkel, a gyűlést is zárt ajtók mögé szorították, hogy elkerüljék, hogy hasonló helyzet alakuljon ki, mint a Kolumbusz-nap körül kialakult botrány.

Ennek ellenére az új szabály felháborodást váltott ki a helyiek körében, akik nem támogatják, hogy a gyermekeik ne ismerjék meg a saját ünnepeiket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!