Biztonság

2023.03.17. 06:59

A szakértő szerint nálunk is van a szélsőbalnak olyan bázisa, amely az erőszaktól sem riad vissza

Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója úgy látja, a szélsőbaloldali csoportok szándékosan provokálják a magyar kormányt, hogy a hatóságok keményen lépjenek fel a radikális megnyilvánulásokkal szemben.

A gazdagréti szélsőbaloldali támadás: így vertek meg egy magyar járókelőt a radikálisok (biztonsági kamera felvétele)

Jellemző, hogy a szélsőbaloldali garázdák, az antifák anyagi segítséget nyújtanak lebukott társaiknak, ám az is jellemző, hogy velük szemben a szülők, a társadalom, az úgynevezett jogvédő szervezetek sokkal megengedőbbek, ezért aztán szélesebb körű támogatást is maguk mögött tudhatnak – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth József. Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója arra a hírre reagált, miszerint német antifák gyűjtést rendeznek a februári budapesti embervadászat résztvevőiként elfogott elvtársaik számára.

A gyűjtést indító frankfurti antifák március 18-ára meghirdették a politikai foglyok napját és egy harci tüntetést, és vannak arra utaló jelek, hogy Magyarországra is jöhetnek. Horváth József úgy látja, benne van a pakliban, hogy szándékosan provokálják a magyar kormányt, hogy a hatóságok keményen lépjenek fel a radikális megnyilvánulásokkal szemben. Ezáltal is szeretnék demonstrálni, hogy Magyarországon milyen szélsőséges kormány uralkodik, illetve milyen veszély fenyegeti a baloldali gondolkodású embereket.

A szakértő szerint azonban látni kell, hogy ez egy médiahekk, amit tudatosan építenek és gerjesztenek, a magyar társadalom többsége ugyanis erre nem fogékony, egyforma távolságot tart a szélsőjobbtól és -baltól, békét és nyugalmat szeretne.

Horváth József kifejtette: Németországban és más nyugati országokban is lassan eljutunk odáig, hogy úgy tekintenek Magyarországra, mint a normalitás megtestesítőjére, ahol a fekete fekete, a fehér fehér, a bűnöző pedig bűnöző, még ha szélsőbaloldali vagy éppen zöld is. Magyarországon biztonság van, emelkedik a letelepedettek vagy a megtelepülő külföldi cégek és a turisták száma. A külföldiek díjazzák, hogy hazánk az egyik legbiztonságosabb ország Európában, nem kell tartani radikális iszlamista támadásoktól vagy a politikai szélsőségek brutalitásától.

A szakértő figyelmeztetett, hogy a biztonságért nap mint nap küzdeniük kell a hatóságoknak, a magyar kormánynak és a társadalom egészének.

Horváth József úgy véli, a februári, szélsőbaloldali támadások megmutatták, hogy nálunk is van a radikális szélsőbalnak olyan bázisa, támogatói sejtjei, amelyek az erőszaktól sem riadnak vissza.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában