Pásztor István: a magyarok mindig megfizették az árát, ha elfeledkeztek a nemzet elsőségéről

A magyarok mindig megfizették annak árát, amikor elfeledkeztek István király döntéseinek erkölcsi megfontolásairól, arról, hogy első helyen a magyarok vannak; nem mások ellenében, nem Európán kívül, nem gőggel és elfordulással, de önbecsüléssel és kellő eréllyel ahhoz, hogy érdekeiket érvényesítsék – hangsúlyozta augusztus 20-i ünnepi beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombaton Palicson.

Hozzátette: az érdekérvényesítéshez a magyaroknak ugyanannyi joguk van, mint bármely más népnek, nem kevesebb és nem több, ugyanis a jog nem kilóra és nem a nemzeteket kitevő emberek számában mér.

Rámutatott: Szent István király ünnepe a döntés ünnepe, hiszen István királynak úgy kellett a magyar nemzet szempontjából létfontosságú döntést hoznia, hogy nem tudta, helyesen cselekszik-e, és döntésével a magyar nép megmaradását alapozza-e meg – emelte ki.

„El kellett döntenie, hogy a Kárpát-medencében hazára talált magyarok miként maradhassanak meg magyarnak, miként lehessen államuk, milyennek kell lennie az államnak ahhoz, hogy Európában, más népek ölelésében és szorításában fennmaradhasson” – tette hozzá.

Az államalapító a legfőbb veszélyforrásnak az ország függetlenségének elvesztését, az európai hatalmaktól való függést tartotta. Ezek a veszélyforrások mind a mai napig fennállnak.

„A problémák a függetlenséggel, az önállósággal, modern szóval élve a szuverenitással függnek össze, másrészt pedig a néppel, a magyarokkal, akiknek akarniuk kell a döntést, akiknek vállalniuk kell a döntést, akiknek kell, hogy jelentsen valamit az, hogy a magyarok megmaradjanak. István ezt a keresztény kultúrkörhöz való tartozásban látta” – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Pásztor István rámutatott, hogy ma a magyarok már ismét közösen hoznak döntéseket.

„Nem jelent elzártságot a nemzettől az, hogy nem élünk egyazon országban. A döntéseink közösek: vállaljuk és akarjuk, hogy Magyarországot olyan kormány vezesse, amely az országot magyarnak akarja megtartani, függetlennek és kereszténynek” – emelte ki.

A VMSZ elnöke hozzátette, hogy a vajdasági magyaroknak is meg kell hozniuk a saját döntéseiket, amelyek részben egyéniek, részben közösséget érintők.

„Mindkettő kihat és visszahat úgy az egyénre, mint a közösségre, de nem túlzás azt állítani, hogy az egész nemzetre” – hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre lesz száz éve annak, hogy a trianoni döntés értelmében „a vajdasági magyarok új országban ébredtek, szülőföldjükön és kultúrájukban, nyelvükben és szokásaikban, vallásukban és mentalitásukban kisebbségbe kerülve”.

„Száz év alatt sohasem hoztunk olyan döntést, amivel a nemzethez tartozásunkat megkérdőjeleztük volna. A legnehezebb időkben sem. Szorító fenyegetettségben sem. Száz év alatt nem csappant magyarságtudatunk. De megcsappant a számunk” – közölte.

Hozzáfűzte, hogy a népességszám csökkenése minden népet érint, és nem a kormányok vagy a politika döntéseitől függ.

Felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre Szerbiában általános választások lesznek, amelyen minél több magyarnak kell részt vennie, hogy a vajdasági magyar közösséget érintő kérdésekben véleményt nyilvánítsanak, hogy közösségben tudjanak dönteni. Végül arra kért minden vajdasági magyart, éljen bárhol a világon, hogy a jövő évi választáson álljon a nemzet oldalára, és vegyen részt a szavazáson. Hozzátette: a választásokon részt venni nem politikai döntés, hanem a közösségért való cselekvés.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ünnepi beszédében kiemelte, hogy „korunk eseményeit fürkészve mindenki számára világos lehet, hogy a jövőben sincs más feladatunk, mint a Szent István-i úton járni: erős nemzet, jól szervezett állam, törvényes rend, szuverenitás, és Európa keresztény világának védelme”.

Hozzátette: a magyarok ezer éve tudják, hogy mi a dolguk és mi a küldetésük. „Most, amikor Európát ismét veszély fenyegeti, mikor keresztény kultúránk és értékeink soha nem látott kihívások előtt állnak, megint csak egymásra és szövetségeseinkre számíthatunk” – emelte ki.

„Mindenki tudhatja mára, mit ellenzünk, és mindenki láthatja, mit védünk meg. Az európai viták ugyan új frontokat is nyitottak, de új lehetőséget is jelentenek. Mindeközben Magyarország jelentős erőt gyűjtött a megmérettetésekhez, és olyan szövetségi rendszert alakult ki Közép-Európában, amelyik képes felvenni a versenyt más gazdasági régiókkal, és képes meghatározó politikai álláspontokat érvényre juttatni a kontinens jövőjét illetően. Újra a Kárpát-medence országainak legerősebbike vagyunk, akikkel érdemes együttműködni” – mutatott rá Kocsis Máté.

Úgy folytatta, hogy ez az együttműködés azonban kölcsönös tiszteleten és békén alapul.

„Ennek megteremtése közös felelősségünk szomszédainkkal, de ennek gyümölcsei is közösek lesznek. Jó látni, hogy ezt egyre többen ismerik fel” – szögezte le.

A Fidesz frakcióvezetője kitért Szerbia európai uniós csatlakozására is.

Kiemelte, hogy Szerbia csatlakozása az európai közösséghez szintén közös és kiemelt érdek, az EU-n belül ugyanis a határok elmosódottá válnak, „segítve a magyar-magyar és magyar-szerb kapcsolatok erősítését”.

Hozzátette, hogy a magyar kormány meggyőződése, hogy a szerbek és a vajdasági magyarok felvételével Európa több és gazdagabb lesz, hogy a szerbeket, akikkel évszázadokkal ezelőtt közösen küzdöttek a magyarok Európáért, megilleti mindez.

„Erős nemzetek, közös értékek, a szuverenitás tiszteletben tartása, és szoros kulturális, politikai és gazdasági kapcsolatok. Ezek segíthetnek túlélni a nehéz időket” – emelte ki.

Kocsis Máté végül köszönetet mondott a VMSZ-nek azért, amiért példaértékű munkát folytat, kapcsolatot tart az anyaországgal, de a szerb politikával is.

Hozzászólások

válaszreakció
Tudja, hogy miért vonyítanak a kutyák?
eredmény / 2 órája
Szijjártó: Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében
Ez elismerése annak, hogy élen járunk a biztonság érdekében tett erőfeszítésekben – tette hozza Szijjártó Péter.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk PUKÁNSZKY FERENCNÉ (született: Deme Veronika Mária) életének 68. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 13.00 órakor lesz Szolnokon, a Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) halálának 28. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk rád! Szerető: férjed, lányaid, vejed, unokáid, unokai megyeid és dédunokáid.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS MAJOR JÓZSEF (1965-1999) halálának 20. évfordulójára. Suhanva száll az élet tova, fájó emlékként dereng a múlt. 20 éve már, hogy elmentél, de élénken bennünk él mosolyod, végtelen szereteted. Örök az emléked. Nem feledjük el szavad, Minden ami voltál a lelkünkben marad. Szívünk nem felejt el soha. Apu, Anyu, Krisztina, Marietta
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk RÁCZ EMIL (nyugdíjas pedagógus) életének 77. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, LŐKÖS KÁLMÁNNÉ (született: Hajdu Piroska) búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARTA JÓZSEF a JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság nyugállományú alezredese 2019. szeptember 10-én, életének 63. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Polgári szertartással történő búcsúztatása 2019. szeptember 19-én 14:30-kor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Gyászoló felesége, fiai, menye, unokája, édesanyja, anyósa és sógora ,,Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.” (Márai Sándor)
EMLÉKEZÉS KAPÁS JÓZSEF ,,Kistesó" halálának 10. évfordulója alkalmából. ,,Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok" Soha el nem múló szeretettel feleséged és fiad
EMLÉKEZÉS KARKUS ISTVÁNNÉ (született: Szőke Mária) Névnapodon hozzád megyek! A sírodon szép virágot elhejezek közben az elmúlt 49 évre emlékezem. Könnyek között olvasgatom a hozzád írt idézetem, összeszorúl a szívem a bánatomat hazaviszem! Idehaza újra meg újra könnyezik a szemem! Negyedik éve már hogy így élem szomorú életem, az életünket nem így képzeltük el! Negyedik éve kialudt egy csillag fenn a magas égen az világította meg az utamat 49. éven! Szerető férjed
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, a zagyvarékasi és szolnoki szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk KISS ISTVÁN temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ÖDÖN (nyugdíjas agrármérnök) életének 84. évében, 2019. szeptember 3-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 16-án 14.00 órakor lesz Szolnokon, a temetői Szentlélek templomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JENŐNÉ (született: Balogh Julianna) 83 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 17-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS VINCZE LAJOS halálának 11. évfordulóján. ,,A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. A búcsúszó, amit nem mondtál ki, elmaradt, elmentél, de szívünkben örökké itt maradsz." Feleséged, lányaid, vejeid és unokáid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LŐKÖS KÁLMÁNNÉ (született: Hajdu Piroska) 2019. szeptember 8-án életének 97. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 13-án (pénteken) 14.00 órakor lesz a zagyvarékasi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BEDE MIHÁLY (anyja neve: Volter Mária) 2019. augusztus 31-én életének 85. évében örökre megpihent. Búcsúztatása szeptember 12-én 10.00 orakor lesz a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS CSAJBÓK ATTILA halálának 10. évfordulójára „Ne jöjj sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, Gyémánt vagyok fénylő havon.„ (M.E. Frye) A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ZELEI ISTVÁNNÉ (Szül. Kiss Rigó Erzsébet) életének 81. évében elhunyt. Végső búcsúztatása 2019. szeptember 11-én 10.00 órakor lesz a Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztatótermében. (Szolnok, Kőrösi út 1-3) A gyászoló család
Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatom, hogy édesanyám LAY BÉLÁNÉ (szül. Olajos Anikó) 2019. augusztus 27-én, életének 91. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 13-án 14.00 órakor lesz Mezőtúron, a Református (felsőrészi) temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él!
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÁLLAI BÉLA 87 éves korában, küzdelmes, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 12-én 13.00 órakor lesz a szolnoki romai katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk, Nagymamánk, Dédikénk MUNKÁCSI JÓZSEFNÉ (született: Zachár Julianna) életének 92. évében, 2019. szeptember 2-án elhunyt. Temetése 2019. szeptember 13-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
politikai boszorkányüldözés / 3 órája
Varga Judit: bevándorláspárti bosszúhadjárat volt a brüsszeli meghallgatás
Előre a múltba / 3 órája
Nem hisszük el, milyen zenelejátszót dob piacra a Sony
SZOLNOK / 4 órája
Lelassított a Wellhello
Szabó Lilla Laura
Palkovics László / 4 órája
Az amerikai befektetők is támogatják a hazai kutatásfejlesztés erősítését
Káros szokás / 5 órája
Ne építsen kőtornyokat kirándulás közben!
Egyszer volt, hol nem volt... / 5 órája
Ezért olvasson mesét a gyermekének