Szeretné pontosan tudni az állampolgárok számát Donald Trump

De nem a népszámláláson kérdeznének rá, a kormányzati hivatalokat utasítja, hogy a vonatkozó adatokat küldjék meg a kereskedelmi minisztériumnak.

Donald Trump amerikai elnök már nem ragaszkodik ahhoz, hogy a 2020-as népszámláláskor rákérdezzenek az állampolgárságra is. Ezt ő maga jelentette be csütörtök este a Fehér Házban.

Azt mondta: a korábbi hírekkel ellentétben nem ír alá elnöki rendeletet arról, hogy a jövőre tartandó népszámlálás kérdőívén kötelezően szerepelnie kell az állampolgárságra vonatkozó kérdésnek is. Helyette – szintén elnöki rendelettel – a kormányzati hivatalokat utasítja, hogy az erre vonatkozó „valamennyi adatot” küldjék meg a kereskedelmi minisztériumnak.

Az elnök hangsúlyozta: nem visszalépésről van szó, mert tartja magát korábbi álláspontjához.

„Rendkívül fontos, hogy világosan lássuk, az Egyesült Államok lakosságát milyen arányban alkotják amerikai és nem amerikai állampolgárok”

– fogalmazott.

Néhány héttel ezelőtt a szövetségi legfelsőbb bíróság úgy döntött: a népszámlálási kérdőíven nem szerepelhet az állampolgárságra vonatkozó kérdés. Akkor az igazságügyi és a népszámlálásért felelős kereskedelmi tárca közölte, hogy tudomásul véve a legfelsőbb bírósági határozatot, a vitatott kérdést nem szerepeltetik az íven. Donald Trump azonban akkor közölte a Twitteren: ennek ellenére ragaszkodik a kérdés feltevéséhez. Majd a múlt héten bejelentette, hogy elnöki rendeletet ad ki, amellyel kötelezővé teszi az állampolgárság megkérdezését a népszámláláskor.

Az állampolgárságra vonatkozó kérdést 1950 óta nem tették fel népszámláláskor. A szövetségi kormányzat ugyanakkor más módokon – például útlevélkérelmek, vagy társadalombiztosítási kártya iránti kérelmek benyújtásakor – pontos információkat gyűjt az országban élők állampolgárságáról.

Wilbur Ross kereskedelmi miniszter tavaly jelentette be, hogy a népszámlálási íven szerepel majd az állampolgárságra vonatkozó kérdés is. Ross arra hivatkozott, hogy ez segíti a választási törvény betartását. A döntés ellenzői – elsősorban demokrata párti politikusok – azzal próbáltak érvelni, hogy e kérdés firtatása elbátortalanítaná a népszámláláson történő részvételtől a spanyolajkúakat és más kisebbségeket. Ennek következtében a népszámlálási adatok nem tükröznék a valódi helyzetet, ami akár a választási körzetek újrarajzolásához is vezethet – mondták.

Hozzászólások

Ritmikus gimnasztika-vb
Magyarország kvótát szerzett a 2021-es Világjátékokra
tündérszépek 2020 / 22 perce
Javában tart a Tündérszépek 2020 szépségversenyünk fotózása
Ezekben a napokban is zajlik a Tündérszépek 2020 elnevezésű szépségversenyünk a fotózása.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. HORVÁTH ATTILA népművelő, főiskolai tanár 2019. augusztus 1-én örökre eltávozott. Nyilvános búcsúztatását 2019. szeptember 28-án 15.00 órakor Szolnokon, az Aba-Novák Agóra kulturális központban tartjuk. Felesége, lánya, fia, menye, veje, unokái
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk DR. CSIFFÓ GYÖRGY (agrármérnök, tanár) 1932-1999 halálának 20. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OLÁH JÁNOS 2019. szeptember 14-én, 69 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottnktól 2019. szeptember 26-án 11.30 órakor veszünk búcsút Szolnokon, a Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztató termében (Kőrösi út 1-3.) Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Emléke szívünkben él! A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÉPLAKI FERENCNÉ (született: Guba Julianna) az IBUSZ Utazási Iroda nyugdíjasa, 80. életévében örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 27-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SOMOGYI ANTALNÉ (született: Szabó Rozália) születésének 100., halálának 15. évfordulójára. Lányai, veje, fia, unokái, négy dédunokája
,,Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZATHMÁRY ISTVÁN (nyugdíjas pedagógus) életének 75. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 25-én 09.30 órakor lesz a nagykörűi temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk BENE FERENCNÉ (született: Molnár Mária) halálának 2. évfordulója alkalmából. ,,Lelked remélem békére talált, S Te már a mennyből vigyázol majd Ránk. Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön-örökké emlékezünk!” Szerető férje, gyermekei, unokái Elízuim Kft.
Emlékezés POLÓNYI LÁSZLÓ halálának 1 évfordulóján. ,,Ha már nem vagyok nyisd ki majd az ablakot. Kutasd az ég mélyét, a csillagok fényét. Megszólal egy húr, a lelked húrja szól, eljátszik egy dallamot, az a dallam én vagyok. De akkor már nem vagyok." Lánya és felesége
,,Küzdöttél de már nem lehetett, Most átölel a csend és a szeretet." Mály fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ANDRÁS 2019. augusztus 18-án, 75 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. szeptember 27-én 11.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagy ravatalozójában. A gyászoló család, Szandaszőlős
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, Anyósom, Nagymamánk, Dédnagymamánk POZSIK SÁNDORNÉ (született: Vidra Erzsébet) életének 84. évében, 2019. szeptember 13-án elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 24-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család PRG Temetkezés
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága Édesapánk PAP GÉZA 2019. szeptember 9-én elhunyt. Búcsúztatására 2019. szeptember 26-án 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kősöri úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) temetésén részt vettek sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA. Ma 20 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ JENŐNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy LUKÁCS DÉNES életének 72. évében, 2019. augusztus 31-én elhunyt. Felejthetetlen halottunktól szűk családi körben vettünk végső búcsút. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család. PRG TEMETKEZÉS
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LAKATOS ANTALNÉ (Született: Szabó Zsuzsanna) életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, Nagyapánk TOLNAI MIKLÓS 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 14.30 órakor lesz Szolnokon, a római katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk PUKÁNSZKY FERENCNÉ (született: Deme Veronika Mária) életének 68. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. szeptember 20-án 13.00 órakor lesz Szolnokon, a Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) halálának 28. évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel emlékezünk rád! Szerető: férjed, lányaid, vejed, unokáid, unokai megyeid és dédunokáid.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Feleségem, Édesanyánk, Nagymamánk KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) életének 72. évében türelemmel viselt súlyos betegség után örökre megpihent. Búcsúztatása 2019. szeptember 18-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Emlékét szívünkben őrizzük. A gyászoló család
ne törjön meg a fejlődés / 30 perce
Varga Judit: felívelő korszak elején az ország
Ha elfoglalnának a kínaiak / 56 perce
Az ötven éve pályán lévő P. Mobil egyik rendszerbe sem passzolt bele
Szakács Árpád
sokan utaznak Csernobilba / 1 órája
Egyre népszerűbbek a tematikus utak
LABDARÚGÁS / 1 órája
Büntetőkkel kiesett a MÁV és a Szajol is
Varga Balázs
öt érdekesség / 1 órája
Ezeket érdemes tudni a cékláról!
Bűnözők internete / 2 órája
A web sötét bugyrainak kínálata