Séta

2006.12.06. 12:15

BeSÉTÁltuk magunkat a Néplap szerkesztőségébe

Bennünket, az újság és újságírás iránt érdeklődő gimiseket abban segített ez a program, hogy betekintést nyerhettünk az újságírás világába.

SZOLJON

MOLNÁR EMESE, 11. D, VKG, SZOLNOK: — Bennünket, az újság és újságírás iránt érdeklődő vargásokat abban segített ez a program, hogy betekintést nyerhettünk az újságírás világába. A heti témák megbeszélésekor, a diákoldal szerkeszőivel való kétszeri találkozás során, de egy-egy cikk megírása kapcsán is sok olyan dologra rájöhettünk, amelyeken addig nem is nagyon gondolkodtunk. Sok segítséget nyújtott nekünk a magyartanárunk, P. Nagy István is, aki lehetőséget adott számunkra, hogy a tanórai foglalkozásokon ezeket a témákat megbeszéljük, és egymás véleményét türelmesen meghallgassuk.

Egy feledékeny újságíró

Mindig is tudtam magamról, hogy ha nem jegyzem fel az összes teendőmet, elveszek a világban. Ha nincs leírva minden elkövetkezendő dolgozat, akkor egyszerűen elfelejtem. Csalódtam volna, ha most másként történik. Amikor a szerkesztőségben jártunk Szolnokon, kaptam egy feladatot a kommunikációval kapcsolatban. A boldogságom nagy volt, csupán az időm kevés. Persze nem írtam fel, hogy cikket kell küldenem az Új Néplapba. Teltek a napok, és el is feledtem az újságot. Azután fájdalmas volt a felismerés: már rég le kellett volna adnom újdonsült „cikkemet”. A cikk nem létezett, az újságban nem jelent meg, s nekem azóta kell a homlokomon hordanom, hogy feledékeny (leendő?) újságíró vagyok. GAZDA ESZTER, 10. N, LVG, JÁSZBERÉNY

Ez azért volt nagy segítség, mert nemcsak a saját véleményünket írhattuk meg, hanem támaszkodhattunk mások gondolataira is, vagy esetleg cáfolhattuk azokat. A csütörtöki Diákoldal írásait felolvastuk, beszélgettünk róluk, elmélyítettük az adott témával kapcsolatos ismereteinket. A program célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az újság iránt, és rávegye őket arra, hogy egy kicsit megmozduljanak, figyeljenek környzetük történéseire, és írásaikkal képviseltessék magukat egy nagy példányszámú megyei lapban.

Úgy gondolom, hogy ez sikerült, mert mindenki, aki e program részeseként cikket írt, minden csütörtökön izgatottan várta, hogy vajon az ő cikke belekerült-e a lapba. A Néplap szerkesztőségből érkező ingyelpélányai nagyon sok diákhoz eljutottak, még azok is bele-beleolvastak (és nem csak a Diákoldalba!), akik ezt különben előtte nemigen tették. Még iskolánk portása, Pista bácsi is elmerült egy-egy cikk olvasásában!:)).

BUDAI ZSÓFIA, MZSG, KISÚJSZÁLLÁS: — Két hónap. Ezalatt olyan munkával ismerkedtünk meg, ami ritkán adódik egy középiskolás diák számára. Az Új Néplap Séta oldalán lehetőségünk nyílott, hogy olyan dolgokról nyilváníthattunk véleményt, ami bennünket is szorosan érint. De hogyan is csöppentem bele ebbe az új világba? Eleinte nem érdekelt, hiszen kinek lenne még ideje egy médiaszakkör bevállalására? Aztán megtört a jég. A sors keze úgy intézte, hogy éppen abban a teremben volt a néplapos megbeszélés, ahol nekem volt énekszakköröm.

„Véletlenül” bennmaradtam. Nem is foglalkoztam vele, mit beszéltek. Eszem ágában sem volt, hogy odafigyeljek. Aztán hazamentem, és leültem. Elgondolkodtam. Újságírás? 17 évesen? Egy próbát megér. Ki tudja, mi történhet még? Aztán ismét elhessegettem a gondolatot. Hiszen majd’ minden nap négykor esem haza, nincs több időm. Szépen teltek a napok, nem történt semmi. Végül, éppen akkor, mikor beléptem a gimnázium ajtaján, megláttam a segítő tanárt. Ott állt egyedül az ajtó mellett, én pedig vettem egy nagy levegőt, és elé álltam.

„Tanár Úr, van még lehetőség arra, hogy részt vegyek ezen az új foglalkozáson?” És a tanár már futott is egy munkafüzetért, jöttek a lányok, megbeszéltünk egy időpontot, és beindult az egész. Első alkalommal írtam az 56-os forradalomról, és rögtön teljes terjedelmében megjelent. Ekkor már éreztem, hogy itt a helyem. Teltek a hetek, mi pedig szorgosan írtunk. Legutoljára olyan történt velem, ami máskülönben soha nem eshetett volna meg! A Móricz-napon a Musical Company tartott előadást, én pedig interjút készíthettem velük. Már ezért az egy alkalomért hálás lehetek az Új Néplap szerkesztőinek.

Ez örök életre az emlékezetembe vésődött, és biztos vagyok benne, hogy még 40 év múlva is olyan izgatottan fogom olvasni az írásaimat, mint ahogy írtam. Végül, mint az „i”-re a pont, úgy került a korona a történetre. Az utolsó héten volt a szerkesztőségi látogatás. Mindaz, amit ott átéltem, leírhatatlan. Annyira más. Olyan, mint a filmekben! Ismeretlen, nem a megszokott hétköznapok. Hatása még sokáig bennem fog élni!

MEDVECZKY KRISZTINA, KPG, ABONY: — Én azt hittem,hogy itt nagy rohanás van, mindenki 100 felé szalad és az itt dolgozók maguknak való emberkék. Ez tévhit! Engem a közelségük fogott meg! Nem néztek lekicsínylően csak azért mert diák vagyok. A lépcsőzés fárasztó, nem’tom, hogy bírják ezt egész nap! A legjobb élményem a fénykép készítése volt! Ez spontán kép, de annyira, hogy legalább tíz percbe került míg jó nem lett az összhatás! De megérte! Nekem tetszett a szerkesztőség.

KIRÁLY KRISZTINA, MZSG, KISÚJSZÁLLÁS: — Csattannak a kocsi ajtók, kattannak a biztonsági övek, és már el is hagyjuk a város végét jelző táblát. Uticélunk nem más, mint a SÉTA programnak is otthont adó Néplap szerkesztősége. Útközben csend uralkodik a kocsiban, elmélkedéseinket csak egy-egy eszeveszett sofőr zavarja meg. A szerkesztőségben már várnak minket, ahol csak ámulunk és bámulunk a stílusos és szép belső téren, elrendezésen.

Majd kezdetét veszi egy kötetlen beszélgetés a két bájos újságíró hölggyel. Persze fő cél a szerkesztőség megtekintése, ahová belépve egy amerikai filmben érezhetjük magunkat. Ahogy haladunk egyik asztaltól a másikig, látjuk, hogy még mindenki serényen dolgozgat a holnapi megjelenés miatt. Ha eddig fellapoztam az újságot, csak képeket és hasábokat láttam, most már viszont előttem van a korrektor hölgy bájos arca, a félrehúzódó sportrovat készítői vagy ép a szoljon.hu félisten szerkesztője. Ő az akinek egyik képét sikerül hamar megszereznem a falról, persze mondanom sem kell, legszívesebben magát a srácot hoztam volna el.

Azt hiszem minden csapattársam nevében mondhatom, hogy ez a látogatás örök emlék marad, és nagyon szépen köszönjük a lehetőséget! Ezúton kívánunk a szerkesztőknek további sok sikert és rengeteg olvasót!

Ezek is érdekelhetik