Bajnokok kerültek ki a kezei közül, de a világból szegényen távozott

Városunknak jó ideje ismert színfoltja a szablyavívó-iskola. A ma már külföldön is elterjedt, kiemelt magyar nemzeti értéknek számító sportágnak nem véletlenül Szolnok az egyik fellegvára. Történelmi előzményei vannak, amint azt a régi magyar vívást új életre keltő Máday Norberttől megtudtuk. A nemzeti értékeink iránt nagy elkötelezettséget érző sportember két könyvet is írt a magyar szablya egyik legnagyobb apostoláról.

Borsody László nagy magyar volt, és ezt nem titkolta sosem! – idéz egy korabeli véleményt a géniuszról Máday Norbert

Fotó: Csabai István

Szép kiállítású, nagy alakú kötet fekszik előttünk az asztalon, miközben szerzőjével és kiadójával, Máday Norberttel a magyar szablyavívásról beszélgetünk. A mű címe Borsody László a géniusz. Hogy miért ezen a néven említi könyvének szereplőjét, hamarosan megtudjuk Máday Norberttől.

Borsody László nagy magyar volt, és ezt nem titkolta sosem! – idéz egy korabeli véleményt a géniuszról
Máday Norbert
Fotós: Csabai István

– A magyar vívás kimagasló katonavívó-mestere volt ez az ember a XX. században. Tizennyolc olimpiai és világbajnokot, tizenöt Európa-bajnokot, nyolc katonatiszti Európa-bajnokot, százhárom magyar bajnokot nevelt. De ha csak Szolnokot nézzük, akkor is hosszú sikerlista fűződik a nevéhez. Az első világháború utáni itteni vívóéletet Glykais Gyula kétszeres olimpiai bajnok, a Szolnoki Vívó Club kardvívója mellett olyan nevek fémjelezték mint G. Kiss Gyula, Platényi Mihály, Tihanyi Mihály, Szentistvány József. Mind az ő iskolájából jött vívómesterekként szereztek hírt a magyar kardnak.

Ezek az emberek gyakorlatilag Borsodynál tanultak a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár és Vívómester Képző Intézetben. A Borsody-tanítvány, G. Kiss Gyula fedezte fel a második világháború után az olimpiai bajnok B. Nagy Pál olimpiai bajnokot, így Borsody László szellemét tanítványai is tovább adták. Szabó János is Szolnokon dolgozott 1956-ig, mielőtt a kommunisták elől Keszthelyre nem kellett menekülnie. Borsody hatása a határon túl is érezhető volt, több száz tanítványa közül húszat szétszórt a világba a történelem vihara, s magukkal vitték a magyar kardiskolát.

– Tanítványairól már beszéltünk, de ki volt Borsody László?

– Honvéd őrnagy, vívómester volt, aki 1878-ban született a Tápió vidékén, Farmoson, ahol gyermekkorában öreg negyvennyolcas honvédektől tanulta a hazaszeretetet. Kezdettől fogva kitűnt a vívás iránti nem mindennapi tehetsége, de olyan szegény volt, hogy esélye sem volt arra, hogy katonatiszti iskolába mehessen. Csupán altiszti rangig jutott, míg a vívóteljesítményére felfigyelő uralkodó, Ferenc József külön paranccsal tiszti rangra nem emelte. 1925-ig a Ludovika Akadémián szolgált, majd 1936-ig a Magyar Királyi Toldi Miklós Honvéd Sporttanár- és Vívómesterképző Intézet fővívómestereként emelte a magyar kardvívást nemzetközileg elismert magaslatra.

Nevelte a beszélgetésünk elején említett eredményeket elért tanítványait, akik mind horthysta tisztek, altisztek voltak. Sajnos ennek a hatalmas lánggal égő géniusznak élete alkonyára elfogyott az energiája, 1939-ben nyugalmazott alezredesként pesti lakásán szolgálati fegyverével vetett véget életének. Életére jellemző, hogy szinte olyan szegényen távozott a világból, ahogy érkezett. Hét lakcímét tudtam felderíteni, ebből öt bérlakás, kettő szolgálati lakás volt a Ludovika épületében. Volt, hogy testvérének a lakásában lakott. Ez az ember az egész életét úgy élte le, hogy semmi vagyona nem volt.

– Miért nem lehet ma hallani Borsody Lászlóról?

– A magyar vívás igaz történetét, amiben ő és elődei kulcsszerepet játszottak, valójában senki sem írta meg. A magyar szablyát a sportpáston az 1890-es években halálra ítélték, amikor Italo Santelli és tanítványai, köztük a kardvívás új szabálykönyvét író Nagy Béla bevezették nálunk azt, hogy csak olasz típusú kardokkal, sisakokkal, kesztyűkkel lehetett pástra lépni. Akkor az összes magyar vívómestert elküldték a sportegyesületektől. A magyar szablyavívást csak a katonai oktatásban vitték tovább Borsodyék, de 1945 után hivatalosan ott is megszűnt, csak búvópatakként élt tovább.

– Miben különbözik a magyar kardvívás a nemzetközitől?

– A magyar szablya pengéje három centivel szélesebb, mint a most használt sportpengék, ami teljesen más fegyverkezelést kíván. A háborúig létező párbajokat például többnyire ilyen fegyverekkel vívták. A vívószövetségnek volt egy közgyűlése a hatvanas években, amikor felvetették, hogy ezeket a lendített vágásokat sportvívóknak ne oktassák, mert felesleges, úgysem használják.

Egyetlen ember volt, Szűcs János, Pézsa Tibor mestere, aki fölállt és azt mondta, hogy ezeket a mozdulatokat is oktatni kell a vívóknak, részben a magyar hagyományok tiszteletéből, részben azért, mert nagyon fejleszti a koordinációs készséget. Borzasztó érdekes, hogy ezek az egykori altisztek, akik nála tanultak, hogyan mentik meg a Rákosi-rendszer sűrejében a magyar stílust, aminek Szolnok volt az egyik központja.

– Pézsa Tibort említette. Tudtommal ő segített Önnek a szablyavívás feltámasztásában.

– Pézsa Tibor sportvívóként dolgozott, de tanult szablyavívást Szűcstől és első mesterétől, Bulyovszky Gyula egykori huszár őrnagytól. Ő fedezte fel Pézsát, és ezen a vonalon sikerült megismernünk a régi iskola szablyavívó mozdulatait, a még élő hagyományt, amire alapozva létrehoztuk korunk szablyavívó-iskoláit.

– Elképzelhető, hogy ez a stílus visszakerülhet a pástra is?

– Nem látok rá esélyt, hogy a vívószövetség támogatná. De nem is igazán ez a célunk. Szeretnénk, hogy a fiatal korosztályok találkozhassanak a magyar szablyával, ami olyan mélyen gyökerezik a kultúránkban. Gondoljunk a honfoglalás kori szablyás temetkezésekre, Rákóczira, ’48-ra.

A világ utolsó győztes lovasrohamát szablyával a kézben magyar huszárok vívták a második világháború keleti frontján. Ezért hoztunk létre és hozunk létre további szablyavívó-iskolákat, amivel Borsody László hírét is szeretnénk tovább vinni. Hét országban vagyunk már jelen: Magyarországon, Erdélyben, Lettországban, Litvániában, Észtországban, Lengyelországban és Angliában. Szolnokon Békési István vezetésével működik egy szablyavívó-iskola. Elindítottunk egy folyamatot, a Borsody-rendszer bekerült a magyar értéktárba, így idővel hungarikummá válhat.

Megpróbáljuk filmmel, könyvvel is megörökíteni Borsody László hírét, s azon dolgozunk, hogy róla nevezzék el a szentendrei altisztképzőt. Az én olvasatomban a Borsody-örökség a maga területén egyenértékű Munkácsy és Kodály munkásságával, mert nemzetközi megbecsülést hozott a magyarságnak. Trianon után a minket megalázó győztes államok vívói jártak hozzánk tőle tanulni, mert ez az ember egy olyan vívásoktatási módszertant adott a magyarságnak, amit csodált az egész világ.

Ellentét a katonai és a civil vívók között

A két háború között állandó rivalizálás volt a Ludovikán képzett és a polgári életből jött vívók között. Ennek egyik jelentős eseménye volt többek között a Jekelfalussy-Piller György őrnagy és dr. Gombos Sándor között vívott párbaj, mellyel a két stílus közötti elsőséget kívánták tisztázni. A verseny Piller győzelmével végződött, nem sokkal később Gombos Sándor visszavonult az aktív vívástól.