Ki, miért várt ennél többet?

Azért a nyelvtanilag helytelen szóösszevonás, mert a különbség akkora, mint a futball és az amerikaifutball között. Még el sem kezdődik a foci-szezon Európában, a magyarlabdarúgást űző csapatok számára le is főtt a kávé. Beáraztak minket már megint. Ráadásul – itt meglehetős jóindulat következik – középszerű klubok. Össznépi elkenődést nem okozott sem a Ferencváros, sem a Videoton és a Loki – borítékolható – kiselejtezése. Labdarúgásra ugyanis van szurkolói, nézői igény, magyarlabdarúgásra nincs.
Most komolyan! A hazai tingli-tanglihoz szokott „élcsapatok” mitől lennének versenyképesek? A játékosok kondíciója eléri az európai középmezőny aljának minimumszintjét? Ugye, hogy nem. A Loki – állítólag – hatvan percig bírta az iramot az iparos Rosenborg ellen. Remek! A mérkőzések viszont kétszer negyvenöt percig tartanak. Az ellenfél három helyzetből szerzett három gólt – hallom ezt is gyakorta a magyarlabdarúgásból élőtől. Az ilyesmit hatékonyságnak nevezik. E szó jelentését az utolsó szocialista nagyvállalatként – komoly állami dotációból selejtet előállító és ebből remekül megélő; a kifogáskeresésben világcsúcstartó – létező magyarlabdarúgás környékén nem tudják értelmezni. Vagy nem akarják. Merthogy sokaknak nagyon is jó a pocsolya-langyosságú állapot.
Vannak szép, új, modern stadionjaink. E sportlétesítmények a döglött papagáj aranykalitkái.