Kikelet

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. „Tavasz” – felelt a Nap. 

„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” – felelt a Nap.

Legalábbis csalhatatlan jelei vannak annak, hogy valóban megérkezett a virágos, színes, illatos évszak. A madarak már hangosabban köszöntik a reggelt, lila ibolyák, sárga aranyesők bontogatják szirmaikat. Minden zsong, mozgásba lendül, pezseg, hogy aztán ősszel újra elcsendesedjen, és megpihenjen az újabb kikeletig. 

A településeken pedig már megkezdődtek a tavaszi talajmunkák, hogy a magokat, melyekből az élet sarjad, elvethessék az egyre langyosabb földbe. Tiszapüspökiben a közfoglalkoztatottak mellett még a nyugdíjasok is kapát, ásót ragadtak, hogy előkészítsék a köztereket a virágosításra. Örményesen a központi parkban zajlik a munka, még a padokat is felújítják, hogy majd később kényelmesen lehessen gyönyörködni a virágokban.

Tiszabőn ingyen vetőmagot osztanak azoknak, akik hajlandóak rendbe tenni március végéig a kiskertjüket. Egyre többen élnek is a lehetőséggel, hiszen évről-évre azt látják, a befektetett munka végül meghozza gyümölcsét, konkrétan a friss, saját termesztésű zöldségét, melyet már nem a boltban kell megvásárolniuk. 

A földbe vetett mag az élet reménye. Ahogyan ez a tavasz üzenete is, melyet Szabó Lőrinc verse felejthetetlen sorokkal szemléltet:

„Szeretsz?”– kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!”– szólt a nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”