Start

Hát újra itt van! Kezdődik a "keljfelmerelkésel," "készenvanaházid"," holatornazsák" üdvözítő korszaka. Mit mondjak, nekem annyira nem hiányzott, a gyerekről már nem is beszélek.

Nagy váltás lesz ez számára, hiszen negyedikes alsósból ötödikes felsős lesz. Azt ugyan várja, hogy találkozzon az osztálytársakkal, na de a többit, mint koránkelés, tanulás, egy kicsit sem. 

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vége a nyárnak, főleg ebben a fullasztó kánikulában. Pedig pénteken már szól a csengő, hétfőtől pedig kezdődik a nagyüzem. 

Aztán lehet várni az őszi szünetet, a karácsonyt, a tavaszt, a húsvétot, és majd a távoli jövőben újra a nyarat. 

Jut eszembe! Az iskolatáska körülbelül még ugyanott van, ahová a gyermek az utolsó tanítási nap letette. Össze kell szednem minden lelkierőmet, hogy megnézzem, van-e benne már majdnem mászó, zöld színű, egykor szebb napokat látott szendvicsmaradék, kekszdarabok, almacsutka, ilyesmi.

És milyen jó már az is, hogy lehet menni a tankönyvekért, vinni befedetni, mert én egyszer próbáltam meg saját kezűleg azzal a bizonyos átlátszó fóliával. Hosszú ideig tartott, de az eredmény legalább pocsék volt. Soha többé. Bár, bevallom, én annakidején–nagyon régen volt– szerettem az új könyvek illatát, egészen addig, amíg nem adták fel bennük a leckét. 

Szóval, a gyomor már egyben, de ha szeretnénk, ha nem, elindul a tanítás, hogy csemetéink tudása újabb ismeretekkel bővüljön, csak győzzük az ismét kapkodós, rohanós reggeleket ép idegrendszerrel.