Szeretettel fűszerezve

Nagy meglepetést idén sem okoz, amikor édesanyámmal a karácsonyi menüről beszélgetek. Nem maradhat el a töltött káposzta, valamilyen sült is kerül majd az asztalra, s természetesen bejglivel és krémes süteményekkel zárul a menüsor. Női felmenőm mégis aggódik, mert, jaj, mit esznek így majd a híresen válogatós unokái a szent ünnepen. A konyhánk szíve és lelke, jelen esetben a gondos nagymama végül úgy dönt, hogy főz még egy nagy adag húslevest és csinál néhány szelet rántott húst, na meg „összedob” egy bolognai spagettit is.

Mit is mondhatnék? Nem szépítem: jó dolgunk van. Szerencsére nem kell éheznünk, sőt mi több, válogathatunk is a finomságokban. Egy szimpla hétvégén is minimum A és B menüvel készül az én jó anyám, ünnepekkor meg még inkább elszalad vele a ló. Ahogy szoktuk mondani félig viccesen: a fakanál az ő szeretetnyelve. A keze által készült, odafigyeléssel ízesített, gondoskodással fűszerezett finomságoknak pedig mi, gyerekei, unokái vagyunk a haszonélvezői. A nap végére pedig, a kiengedett nadrágszíj mögül nézve a pihegő elszenvedői.

De ami a legfontosabb, hogy az ünnepi étel családi körben fogy majd el. Hozzánk hűen hangos beszélgetések, nagy röhögések, és természetesen szeretet lengi körül a tányércsörgést, kanálcsattanást. Bárcsak mindenki elmondhatná ezt. Sajnos azonban vannak, akiknek (majdnem) üres az asztaluk, de szerencsére olyanok is akadnak, akik segítik őket egy-egy tál melegétel-adománnyal. S a dobozokban nemcsak forró leves van, hanem megfűszerezték azt odafigyeléssel, segítő szándékkal és szeretettel.