Nem vagyok egyedül

Igazán kitett magáért a Magyar Sportújságírók Szövetsége, mely rangjához méltó környezetben, a Nemzeti Színházban, látványos műsor keretében hirdette ki az Év sportolóit.

Vitathatatlan, hogy nehéz dolgunk volt, amikor kollégáimmal egyetemben három héttel ezelőtt megkaptuk annak a száztíz sportembernek, csapatnak a nevét, melyek közül kiválaszthattuk a legjobbakat.

Tizenegy kategória kiválóságaira kellett voksolnunk, közöttük sokasodtak a világ- és Európa-bajnoki érmeket, helyezéseket, Bajnokok Ligáját – és még sorolhatnám sokáig a címeket – nyert klasszisok. Büszkék lehetünk mindannyiukra, de közülük csak egy-egy nyerhetett kategóriánként.

Óriási dolog, hogy szolnoki származású, kötődésű versenyzőknek, csapatoknak is esélyük volt a végső győzelemre. Erre eddig ugyanis nem volt példa a gála hatvanéves történetében!

A Szolnoki Dózsa vízilabdacsapata és annak edzője, Cseh Sándor, valamint a fogyatékos sportolók közül Velkey Ádám atléta is esélyes volt a győzelemre.

Mint tudjuk, minden szavazás szubjektív, a kollégák sok szempontot mérlegeltek, mire meghozták döntésüket. Csütörtök késő este óta tudjuk, hogy Cseh Sándor és a pólócsapat egyaránt a második, míg Velkey Ádám a harmadik helyen végzett az összevetésben.

Cseh Sándor azt mondta a megnyitó előtt: „A gálán igyekszünk jól érezni magunkat. Örülünk az elvégzett munka eredményének”. Igaza van a sportembernek, ők mindent megtettek, hogy a legjobbak legyenek.

Azok is! Az én szememben ők a legjobbak. És tudom, hogy ebben nem vagyok egyedül…

Varga Csaba