Pisztolyt rántott a rendőr, mikor karddal estek nekik
Mik ezek?
XElsődleges információk alapján egy rendőrjárőr ellenőrizni akart egy Ford személyautót Fegyverneken, ami nem volt hajlandó megállni a rendőri jelzések ellenére. Ekkor a rendőrök üldözőbe vették az autót. A menekülő autó egy kis utcába kanyarodott, majd megállt.
Az utasok a sofőrrel együtt kiszálltak. A rendőrök ekkor igazoltatni akarták őket, azonban ellenálltak az intézkedésnek. Ekkor derült ki, hogy a Ford utasai a lakóhelyükre érkeztek meg, mivel az ottani családi házból kardokkal, vascsövekkel, vascsőre erősített pengékkel felszerelt családtagok támadtak az intézkedő járőrökre. Ekkor az egyik egyenruhás fegyvert rántott, így sikerült feltartóztatni a támadó tömeget. Ez idő alatt sikerült erősítést hívniuk, így a kiérkező rendőri erőknek sikerült lefegyverezni a támadó hordát. A helyszínen három személyt őrizetbe vettek, ellenük az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást. Az atrocitás közben lövés nem dördült el, sérülés nem történt.
Részletesebb helyszíni riportunkat itt olvashatja:
A gyerekek szeme láttára akarta felaprítani a rendőrt
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 27 hozzászólás érkezett-
27. alexaandra 2010. március 18. 19:10
tényleg nemcsináltak semmi extrát. -.-"
gyorshajtásért üldözték őket talán.
azért nem intézik az érintettek mert rátamadt a rendőrre.ilyenjor jóhogy erősítést kérnek. -
26. patr1ot 2010. március 18. 17:50
1. vajon a menekülésnek mi volt az apropója..egész biztos rendben voltak az autó papírjai, nyilván a sofőr is vezetésre alkalmas állapotban volt, de még csak az sem lehet, hogy gyanús állampolgár tartózkodott az utasok között
2. bevett svéd szokás, ez az "azonnali erősítés" miért nem intézik csak az érintettek..pedig nyilván minden rendben volt az ügy körül
3. ha valaki támadóeszközt, fegyvert fog egy intézkedő járőrre, nemhogy megköszönné a rendőr, hogy az illetőnek nincs kedve leszúrni, ill. nem esik bántódása. Ha esetleg elő szeretné venni megmutatni a pisztolyát, természetesen nem árt ha megkérdi, hogy szabad-e
Tiszta vicc -
25. schyla 2010. március 18. 15:31
Azt kérditek miért nem lőtt a rendőr? Mert barátunk bátorsága elfogyott amikor a pisztollyal szembe nézett és felvette, majd magaelé tartotta kislányát. Ezután pofátlanul azt mondta a rendőrnak, hogy " most lőj ha mersz!"
Ezeknek annyi a bátorságuk. -
24. nokkedlee 2010. március 18. 15:26
kettőt hármat nem lehetett volna véletnenül fejbe lőni?
-
23. alexaandra 2010. március 18. 15:23
én Fegyverneki vagyok.
délután 5óra körül elmentünk arra egyik bnömmel ahol volt ez a "fesztivál" és láttuk,hogy a kommandósok bevetésre készen állnak.
csak rájuk kiabáltak,hogy jöjjenek ki és a "csalók" megadták magukat.:S -
22. adsl465326 2010. március 18. 14:44
Hogy ezekkel a norvégokkal mennyi baj van !
-
21. szub_jektiv 2010. március 18. 13:50
Jelentem a moderátornak, hogy moderálási elveik ellenére a hozzászólásomat megírtam, de egyből töröltem is.
-
20. karesz08 2010. március 18. 12:26
A rendőr használja fegyverét?Őt hurcolnák meg érte egy életre.lassan már engedélyt kér a bűnözőktől,hogy zavarni merte.A bűnözőknek elvégre jogaik vannak.Vissza kellene állitani a csendőrséget,na meg a halálbüntetést!Rendnek kell(ene)lenni.rendet KELL(ENE)tenni!Minél hamarább,mert jóvége nem lesz!!!Remélhetőleg nem moderáljátok ki,mert ha valaki megmeri irni az igazságot ,biztos,hogy törölitek.Szólásszabadság van,NEM?
-
19. boszyka59 2010. március 18. 11:56
Kedves Moderátor.
Én azt javaslom, hogy egy hozzászólást sem kellene törölni. Ezek a hozzászólások rávilágítanak a valós problémákra és igazán akkor érné el a célját, ha a felső vezetőink ezeket elolvasnák. Lehet, hogy olvasnák is, de sajnos ezt Te idő előtt kitörlöd, így nem tudják nyomon követni az eseményeket. Az egyes bűncselekményekhez fűzött hozzászólást sem kellene moderálni, mert a bűnüldöző szervek abból sok mindent megtudhatnának. Az embereket a hozzászólásaik során nem a rasszizmus vezérli, hanem az a visszás helyzet (a kettős mérce), ami eddig kialakult Magyarországon.
-
18. chivaska 2010. március 18. 11:13
Kedves moderátor! Érintett vagy? Mi rosszat írtam? Meg mertem kérdezni-meddig tűrjük még? Úgy szólítottam meg az embereket-magyarok-fehérek! Ez bűn? Akkor végleg moderálj ki!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








