szomorú rekord

2021.02.07. 15:44

Most éppen a tobzoskákat irtják ki az orvvadászok

A rendkívüli szigorú büntetésnek köszönhetően az elefántok és az orrszarvúk már nagyobb biztonságban vannak Namíbiában.

Aggasztóan sok tobzoska esett orvvadászok áldozatául tavaly Namíbiában, ahol közben az elefántok és orrszarvúk már nagyobb biztonságban vannak a helyi kormány csütörtöki közleménye szerint.

Pohamba Shifeta namíbiai környezetvédelmi, erdőügyi és idegenforgalmi miniszter szerint 2020-ban rekordszámú, 308 tobzoska lett az orvvadászok zsákmánya, ebben azok az állatok is szerepelnek, amelyeket élve ejtettek el.

A tárca vezetője ugyanakkor azt is elmondta, hogy 2019 és 2020 között az elefántok és orrszarvúak orvvadászata visszaesett. A rinocéroszoknál több mint hússzal kevesebb, 30 példány esett áldozatul, az elefántok közül pedig az előző évi 13 példányhoz képest 11 példányt ejtettek el.

Ez az eredmény a kormány korábbi közleménye szerint a szigorúbb ellenőrzésnek és a bírságok emelésének köszönhető. Namíbiában az orvvadászat büntetését 200 ezer namíbiai dollárról (3,8 millió forintról) 25 millió namíbiai dollárra (476 millió forintra) emelték fel, a kiszabható börtönbüntetést pedig 20 évről 25 évre növelték.

Tavaly számos orvvadászt vettek őrizetbe. A kormány új stratégiájának megfelelően elsősorban az orvvadász bűnszervezetek vezetőit igyekeznek elfogni, hogy a gyökerénél ragadják meg a bajt.

Shifeta köszönetet mondott mindenkinek, aki az orvvadászat elleni küzdelemben szerepet vállal, köztük a magánszektorban közreműködőknek is.

Ezek is érdekelhetik