2019.04.15. 12:24
Összehozza a húsvéti élményeket a sportszeretettel egy rajzpályázat
A két korcsoportot – a 6-9 és 10-14 éves korosztályt – megcélzó pályázati kiírás igazán nem illethető a szakbarbárság vádjával.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Serenko Natalia
A országosan mindenütt elérhető PatikaPlus Gyógyszertárak, valamint az inkább Fejér megye sportszerető fiataljait nevelő Alba Fehérvár kosárlabda, valamint az Alba Fehérvár KC női kézilabda csapata az idén is megrendezi rajzpályázatát – olvasható a PatikaPlus közleményében.
A két korcsoportot – a 6-9 és 10-14 éves korosztályt – megcélzó pályázati kiírás igazán nem illethető a szakbarbárság vádjával, hiszen kellő általánosságban is el tudják indítani a közös gondolkodást a rajzolni szerető fiatalokban.
Akik a kiírók közt a PatikaPlust látva inkább az egészséges, sportolásban gazdag életet képzelik szívesen maguk elé egy rajz témájaként, azok ugyanúgy nem érezhetik háttérbe szorítva magukat, mint akik a húsvét közeledtével inkább a hagyományt őrző, a bibliai múltat idéző vagy a derűs népszokásokból ismerős locsolkodással kacérkodó témákban éreznek magukban lelkesedést a rajzolásra.
A székesfehérvári sportklubok által is jegyzett kiírás ezek után persze megérkezik a két klubcsapat által magas színvonalon képviselt sportágakhoz, a kosárlabdás és a kézilabdás élmények lehetséges köréhez. A két valóban izgalmas labdasportot népszerűsítő rajzok tematikája között itt már csak árnyalatnyi a különbség:
a kosaras téma iránt érdeklődő gyerekek az egyik kedvenc kosarasukkal töltött napjukat, a kézilabdás téma iránt elkötelezett lányok és fiúk pedig saját kézis élményeik közül válogathatnak, amikor a színes ceruzákat rágcsálva a lehető legjobb témán gondolkodhatnak.
A rajzpályázattal kapcsolatos részletek az alábbi videóból (és alább is) megtudhatók:
A rajzpályázat témája:
- Egy napom kedvenc kosarasommal
- Sport, Egészség, Húsvét
- Életem kézilabdázóként
Korcsoportok
6-9 év
10-14 év
Méret
A/4-es rajz-, vagy kartonpapír
Technika
Az alkotás bármilyen technikával készülhet (grafitceruza, színes ceruza, filctoll, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték, akril festék, kollázs, illetve vegyes technika)
Határidő
Beküldési határidő: 2019. április 29. Hétfő
Elbírálási határidő: 2019. május 02. Csütörtök

Minden beküldött alkotáshoz mellékelni szükséges a kitöltött pályázati adatlapot, ami után az alábbi kapcsolattartónál, az alábbi mailcímen keresztül lehet érdeklődni.
Kapcsolattartó: Horváth Éva
Postai úton történő beküldés
Az alkotásokat A/4 borítékban, a kitöltött pályázati adatlappal együtt a következő címre kérjük küldeni: Alba Regia SC Kft. Alba Regia Sportcsarnok, 8000 Székesfehérvár, Gáz utca 19.
Személyesen történő benyújtás
Az alkotásokat a kitöltött pályázati adatlappal együtt a következő címen kérjük személyesen átadni:
Alba Regia Sportcsarnok, 8000 Székesfehérvár, Gáz utca 19. – Sportiroda
Értékelés
Az alkotásokat az Alba Fehérvár NBI-es kosárlabda csapata, és a Alba Fehérvár KC női kézilabdázói fogják értékelni.
Díjazás
1.
- Dedikált mez az Alba Fehérvár kosárlabda csapatától, plusz családi belépő az Alba Fehérvár kosárlabda mérkőzésre
- Dedikált mez a Alba Fehérvár KC női kézilabdázóitól, plusz családi belépő az Alba Fehérvár KC női kézilabda mérkőzésre
2.
- Dedikált póló az Alba Fehérvár KC női kézilabdázóitól
- Dedikált póló az Alba Fehérvár kosárlabdázóitól
3.
- Családi belépő az Alba Fehérvár kosárlabda mérkőzésre
- Családi belépő az Alba Fehérvár KC női kézilabda mérkőzésre
A PatikaPlus Gyógyszertárak hat különdíjjal járul hozzá a pályázat sikeréhez: ezek között mobiltelefonok csakúgy megtalálhatóak, mint a kategóriánkénti 10–10 vitamincsomag.
A pályázatokat – amelyek csak pontosan kitöltött adatlappal vehetnek részt az értékelésen – 2019. április 29-ig várják! A nyertes pályázókat telefonon értesítik.
Borítókép: illusztráció