fejlesztés

2017.09.03. 09:00

Még egyszerűbb lesz az adózás

A NAV 2.0 program célja, hogy az adóhivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat, így például egyre több bevallás tervezetét készítse el az adózók helyett.

A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Tállai András kifejtette: a NAV 2.0 programja az elkövetkező öt évre határoz meg feladatokat, melyek között szerepel az adórés és a behajthatatlan kintlévőségek jelentős csökkentése. Emlékeztetett arra, hogy az idén debütált a NAV elektronikus szja-rendszere, amely a lakosságot mentesítette a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az online-számlázás július 1-jétől tesztelhető, éles üzembe állításakor pedig hatalmas csapást mérhet a magyar feketegazdaságra. Ezt az irányt követve állnak a NAV 2.0 fókuszában az online szolgáltatások bővítése és az elektronikus fejlesztések – emelte ki az államtitkár.

Feleannyi adminisztráció

A NAV 2.0 reális célja, hogy vállalkozások adóadminisztrációval töltött ideje a felére csökkenjen – tette hozzá.

A program keretében olyan technikai eszközöket és technológiákat helyez üzembe az adóhivatal, amelyek segítségével a nagymennyiségű és gyors ütemben bővülő adatállomány a lehető leghatékonyabban felhasználható.

Így a NAV nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a jövőben a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jegyezte meg az államtitkár.

Ellenőrizhető adóhelyzet

A NAV a bevallások kiajánlása mellett egy speciális szolgáltatást is nyújt majd. Mindenki ellenőrizheti az „adóhelyzetét”. „A rendelkezésre álló információkat ugyanis az adózók számára is láthatóvá tesszük, amely egy online felületen keresztül bármikor lekérdezhető” – hangsúlyozta Tállai András.

A rendszer egyik előnye, hogy az adócsalást szinte valós időben, azonnal észleli a hivatal. Az adatokban rejlő anomáliák gyors feltárása az illegális vagyonkimentésnek is gátat szab, így a behajthatatlan tartozások összegére is jótékony hat.

A feketegazdaság elleni küzdelemben élen jár Magyarország, amit igazol az Európai Bizottság tanulmánya, amely szerint a magyarországi becsült áfa-adórés – azaz a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2013. évi 22,24 százalékról 17,95 százalékra, 4,3 százalékponttal csökkent 2014-ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország a harmadik legnagyobb javulást érte el az EU-ban. Az előzetes kalkulációk szerint az adórés öt év múlva, a NAV 2.0 megvalósulásakor harmadával csökkenhet – mondta Tállai András.

A NAV 2.0 a biztosíték arra, hogy a tisztességes adófizetők élete minél egyszerűbb, viszont a csalárd, adóelkerülő vállalkozók esélyei az államkasszával szemben minél alacsonyabbak lesznek. Természetesen nem várható el minden vállalkozótól a papír alapú bizonylatok azonnali online módra cserélése, de a tendencia egyértelmű, egyre több gazdálkodó részesíti előnyben – többek között az e-számla, az e-fizetési lehetőségek miatt is – a tisztán elektronikus úton történő megoldásokat – hangsúlyozta az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!