2022.11.17. 05:49
Megdöbbentő felvétel: rendőr vitte el Gáspár Beát
Gáspár Bea nagyon örült a fuvarnak, ám az meglehetősen rövidnek bizonyult.
Fotó: Instagram
Az Ázsia Expressz keddi adásában újabb kőkemény feladat elé állították a versenyben maradt négy páros tagjait. A játékosoknak ismét el kellett szakadniuk társuktól: egyikük a játékot, másikuk a stoppolást és az előrehaladást bonyolította le teljesen egyedül. Az elválás érthető módon azokat viselte meg a legjobban, akik kedvesükkel vesznek részt a versenyben, de Csekka és Kata is nehezen viselte a különlétet.
A stoppolós részt Bea, Csekka, Fanni és Darinka vállalta magára, és legnagyobb meglepődésükre mindenkinek remekül ment a feladat Üzbegisztán útjain.
Sőt! Gáspár Beának hatalmas szerencséje volt az egyik sofőrrel: kifogott ugyanis egy rendőrt, akinek egyenruhája árulkodott foglalkozásáról. Csakhogy az örömteli út egyáltalán nem sikerült olyan hoszúra, mint azt Győzike felesége remélte – írja a Bors.
– De jó, hogy egy rendőrt fogtam ki! Ez mindjárt rendet rak körülöttem! Hú, de örülök!
– jelentette ki a kocsi hátsó ülésén Bea asszony.
Rövidesen azonban lehúzódott a forgalmas autóút szélére az egyenruhás rendőr, és kitessékelte utasát. A drámai pillanatok pedig még ekkor sem értek véget. A mindeközben fontos feladatokat végrehajtó Győzike ugyanis a feleségét előnyhöz juttató erőpróbát korán feladta, így ahol a rendőr kitette Beát, épp ott is kellett éjszakára szállást találnia magának.
Bulvár-celeb
- Pucér fenekéről készített naptárt a Forma–1 sztárja
- Meglepő dolog derült ki az egyik legnépszerűbb ételről
- Bombázó! Tetőtől talpig piros csipkében csábított el milliókat Heidi Klum
- Csak egy páros nyerhet: megszólalt esélyeiről Krausz Gábor
- Tóth Gabi és új szerelme először jelent meg együtt egy nyilvános eseményen