2024.04.29. 18:00
Szolnokon tér vissza Kozák Danuta
Szolnokon rendezik a kajak-kenusok idei első válogatóversenyét keddtől csütörtökig. A viadal fényét emeli, hogy a hatszoros olimpiai bajnok, Kozák Danuta három év kihagyás után száll vízre először versenyen.
Keddtől csütörtökig a szolnoki Holt Tiszán rendezik meg az idei első válogatóversenyét, ahol a kajak-kenu sportág legjava száll majd vízre. Így tesz majd a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta is, aki gyermeke születése miatt három évig nem versenyzett, legutóbb 2021-ben a koppenhágai világbajnokságon lapátolt. A felnőttek mellett az U23-as, illetve az ifjúsági korosztály is megméreti magát, utóbbinál csak tájékoztató versenyt rendeznek. A válogatón több számban is a jövő heti szegedi világkupa- indulás lesz a tét, a női K-2 500, és női C-1 200 méteres számban pedig kvótát is szerezhetnek a magyar versenyzők.
A viadal kedden a férfi K-4 500 méter döntőjével kezdődik. Összesen nyolc egység nevezett a 17 órakor rajtoló döntőre, köztük a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor alkotta négyes, amely a 2023-as duisburgi vb-n ezüstérmet szerzett, és ezzel négy kvótát szerzett hazánknak a nyári olimpiára. Az egység legnagyobb kihívója a tavalyi U23-as világbajnok Opavszky Márk, Szendy Maximilián, Keller Gergő és a szolnoki származású Tamási Zsombor alkotta hajó, valamint a Noé Zsombor, Vajda Bence, Noé Bálint, Varga Ádám összeállítású kvartett lehet a szövetségi honlap beharangozója szerint. A válogató két legjobb csapata ott lehet a jövő heti szegedi világkupán.
Férfi K-2 500 méteren a tavalyi szegedi vk-n aranyérmet szerző páros, Tótka Sándor, Nádas Bence számít a favoritnak. Férfi K-1 1000 méteren pedig az olimpiai bajnok Kopasz Bálintnak és a Tokióban mögötte ezüstérmes Varga Ádámnak már biztos a helye a vk-n, előbbi ennek ellenére elindul a szolnoki versenyen. A királyszám ötkarikás címvédője mellett ott lesz a mezőnyben a szám legutóbbi két ifjúsági világbajnoka, Panyik Zsombor és Kollek Bálint is.
Kozák Danuta 500 méteren a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarával ül össze. K-2 500 méteren a magyar válogatott még pályázik két ötkarikás kvótára a jövő heti, ugyancsak szegedi pótkvalifikációs versenyen, azonban csak olyan versenyző szerezhet indulási jogot, aki korábban még nem szerzett. Ezért a lehetőségért a világbajnok Kiss Blanka, Lucz Anna kettős, az U23-as világbajnok Kiskó Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka duó, az U23-as Európa-bajnok Biben Karina, Szellák Szabina, illetve a Szegedi Angelina, Medveczky Erika párosok szállnak harcba.
A női kajak négyeseknél a legutóbbi, tokiói olimpián aranyérmet szerzett egységből hárman ismét összeülnek Szolnokon, a már visszavonult Kárász Anna helyét Gazsó Alida Dóra veszi át Kozák és Csipes, illetve a szolnoki Hadvina Dóra mögött. A szintén szolnoki kajakos, Csikós Zsóka is indul ebben a számban Kiskó Rékával, Rugonfalvi-Kiss Jankával, illetve Kőhalmi Emesével egy hajóban.
A nőknél K-1 500 méteren Csipes Tamara számít nagy esélyesnek, de rajta kívül Hadvina Dóra, Gazsó, Rendessy Eszter, Fojt Sára, Pupp Noémi, Csikós Zsóka, Medveczky és Rugonfalvi-Kiss is pályázik a dobogóra.
A felnőtt futamokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos YouTube csatornája közvetíti majd.
A döntős program:
Kedd: férfi K-4 500 m 17.00 Szerda: női K-2 500 m 12.00, férfi K-2 500 m 12.10, férfi C-2 500 m 12.20, női C-1 200 m 16.30, férfi K-1 200 m 16.35, női K-4 500 m 17.00. Csütörtök: férfi C-1 1000 m 12.20, női C-2 500 m 13.10, férfi K-1 1000 m 13.15, női K-1 500 m 13.30.