Éden

2018.02.28. 12:36

Befejeződött Kocsis Ágnes új filmjének téli forgatása

Az alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él.

Befejeződött Kocsis Ágnes új filmjének téli forgatása

Forrás: MTI Fotó

Az alkotók szerdai közleménye szerint Kocsis Ágnes, a Friss levegő és a Pál Adrienn írója és rendezője januárban kezdte forgatni új,Éden című filmjét Lana Baric horvát színésznő, a játékfilmben először látható Daan Stuyven belga rockzenész és Bocskor Salló Lóránt (Szabadság, szerelem, Csak szex és más semmi) főszereplésével.

A forgatás első, 32 napos szakasza a Mafilm fóti stúdiójában, valamint 30 budapesti helyszínen és Pécsett zajlott.

A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ezért teljes elszigeteltségben él.

Az Éden gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 440 millió forinttal támogatja.

Az Édenben szerepel többek között Török-Illyés Orsolya, Roberti Maja, Makranczi Zalán, Kistamás László, Gattyán Lili, Katona László, Kardos Róbert és Németh Gábor író is. A produkció operatőre Tóth Widamon Máté, vezető producere Berger József, a látványtervező Varga Judit és Vinnai Petra, a jelmezeket Kiss-Matyi Mónika tervezte.

A film forgatása májusban folytatódik Budapesten és vidéki helyszíneken.

Az Éden a Mythberg Films gyártásában készül, és a tervek szerint 2019 második felében lesz látható a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásban

- olvasható a közleményben.

Borítókép: Kocsis Ágnes filmrendező a 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál zsürijének tagjaként Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

MTI Fotó: Kallos Bea

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!