Tíz éve alkot különböző használati cikkeket Császár Sándor

Takaros kis házban fogad Császár Sándor, a bejáratnál faragott mintás kis székelykapu. Büszkén meséli, hogy a házat még szépapja építette az 1800-as évek második felében. Másfél évszázad alatt pedig a család számos nemzedéke nevelkedett e falak között.

– Régen három generáció is együtt lakott. A gyerekeknek például nem volt külön szobája – idézi az 1942-es születésű férfi. Földműves-, gazdálkodócsalád második gyermeke. Szülei néhány hektáron dolgoztak, éjt nappallá téve. Akkoriban ez járta, a mezőgazdaságban nem volt nyolcórás munkaidő. Ő maga is egészen kis korától kezdve segített a szüleinek.

Tősgyökeres szentimreinek vallja magát, hiszen felmenői emberemlékezet óta a faluban éltek. Ő is itt járta az iskolát, majd a környező váro­sokban, Tiszafüreden és Karcagon végezte az iparit. A tiszai városban kezdte mezőgazdasági tanulmányait, majd váltani kényszerült. A vonatközlekedés akkoriban jobb volt Szent­imre és Karcag között, mint Tiszafüred felé. Ennek köszönhetően a nagykun városban fejezte be tanulmányait. Az ipari iskola után több mint két év sorkatonai szolgálat következett, melyet Szolnokon és Nyírteleken töltött.

– Az állami gazdaságban dolgoztam 1957-től egészen a rendszerváltozásig. Voltam gépszerelő, kovács és kombájnos. Munka mellett tanfolyamokat végeztem Debrecenben és Pétervásárán – mesélte. Nem ismert pihenőt, rengeteget dolgozott. Talán ez vezetett oda, hogy a rendszerváltozás éveiben leszázalékolták. Az elmúlt években aztán a közélet aktív tagja lett, belépett például a helyi polgárőrség soraiba.

Császár Sándor emellett a szentimrei nyugdíjas-egyesület oszlopos tagja. Huszonnyolc éve élettársi kapcsolatban él Kis Juliannával. Igyekeznek közösségben, tartalmasan eltölteni szabadidejüket. Sokfelé járnak, részt vesznek csoportos kirándulásokon. Időnként kézügyességét is megvillantja, szeret alkotni. Elsősorban fával dolgozik, használati cikkeket készít. Számos piszkavas, madáretető, hinta, kis méretű kapa hirdeti keze munkáját.

– Egyszer egy jó barátomnak készítettem egy fakutyát, azaz csizmahúzót – emlékezik vissza az első alkalomra. Olyan jól sikerült, hogy idestova már tíz esztendeje foglalkozik használati cikkek készítésével. Termékeit előszeretettel osztogatja és ajándékozza el barátoknak, rokonoknak. Volt már kiállítása is, legutóbb pedig a falunapon mutatta meg alkotásait. Egyik kedvence az a lőcsöskocsi-makett, melyet ő maga készített.

Közel nyolc évtizede él Tiszaszentimrén, páholyból nézte végig a falu arculatának változását. Meglátása szerint sokat változott és fejlődött a község az elmúlt évtizedekben. Méretei ugyanakkor korlátot jelentenek. A legnagyobb probléma, hogy munkahelyek hiányában a fiatalok és középkorúak máshol keresik a boldogulást. Meggyőződése, hogy a probléma országosan megfigyelhető, lehetséges megoldása pedig meghaladja egyetlen község erejét.

Nem véletlen, hogy belépett a polgárőrség kötelékébe

– A gyerekek sem tudják megmagyarázni, miért szeretnének rendőrök, katonák vagy tűzoltók lenni. Tetszett a polgárőrség, így jelentkeztem. Örülök neki, hogy ilyen módon is tehetek ezért a közösségért – mondja Sándor. Büszkén fűzi hozzá: munkájukat elismerik, a faluban tisztelet övezi őket. Közreműködnek a helyi focimeccsek gondtalan lebonyolításában, de gyakran átjárnak a környező településekre is. A térség polgárőr-egyesületei kölcsönösen segítik egymás munkáját.