Meg akarta erőszakolni

2022.05.13. 13:20

Letartóztatták a tizenhat éves lányt leteperő tiszaburai férfit

Már lerángatta a lány ruháit, amikor annak sikolyára egy járókelő odasietett.

szoljon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

A Tiszafüredi Járási Ügyészség kezdeményezte annak a 34 éves tiszaburai férfinek a letartóztatását, aki május 10-én éjszaka, Tiszaburán, egy helybéli lányt akart megerőszakolni – közölte hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A férfi aznap éjszaka az utcán találkozott a 16 éves lánnyal, majd obszcén kifejezések kíséretében tudatta a lánnyal, hogy tetszik neki és közösülni is szeretne vele.

A lány elutasította a gyanúsított közeledését, de támadója átkarolta, nekiszorította az egyik ház falának, majd fogdosta és nyakon csókolta a lányt.

A sértett pofon vágta támadóját, kifejtette magát a férfi szorításából és elfutott. A gyanúsított azonban utolérte, kabátjánál fogva megragadta és bevonszolta egy bekerítetlen udvarra, ahol lemeztelenítette a rúgkapáló, sikoltozó sértettet.

Egy járókelő férfi figyelt fel a segélykiáltásoka, s mobiltelefonjával világítva talált rá a sötétben a gyanúsítottra, aki kigombolt nadrággal a kiskorú sértett hasán ült. A férfi megragadta és lerángatta a gyanúsítottat a földön fekvő lányról. Ekkor a támadó elmenekült a helyszínről.

Az erőszakoskodót tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt letartóztatták.

A járási ügyészség azért indítványozta a korábban erőszakos bűncselekmények miatt már korábban is büntetett férfi letartóztatását, mert fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást, vagy elrejtőzne a hatóságok elől.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója alaposnak ítélte az ügyészi indítványt, a pénteken letartóztatta a gyanúsítottat.

A férfi és védője fellebbezett a végzés ellen, így a Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság dönt véglegesen kényszerintézkedésről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában