2023.03.07. 18:30
Hemzsegnek a zsebtolvajok a Jászkunságban
Tudja, hogyan dolgoznak a zsebtolvajok? Ha nem, ismerje meg a tipikus elkövetési módszereket!
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Az elmúlt napokban többen is zsebtolvajok áldozatává váltak a jászságban, köztük az a fiatal nő, akinek Jászapátin, a központi autóbuszállomásról induló távolsági buszon lopták el a pénztárcáját kézitáskája hálós részéből. Az a hölgy is így járt, akinek a jászapáti vásárban lopták el a pénztárcáját táskájából – közölte hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A zsebtolvajok egész évben „dolgoznak”. Megjelenésükre jellemzően a nagy bevásárlóközpontokban és tömegközlekedési eszközökön, illetve nagyobb tömeget vonzó eseményeken, vásárokban lehet számítani.
Ismerje meg a tipikus elkövetési módszereket és elkövetőket, így könnyebben felismerheti és ezáltal megelőzheti a bajt.
A zsebtolvajok módszerei:
Lökdösődés, tülekedés
- Közlekedési eszközökre történő fel-, illetve leszálláskor lökdösődni, tülekedni kezdenek, és a szoros testi érintkezést kihasználva próbálják elemelni a pénztárcákat, egyéb értékeket.
Álcázó tárgy
- Egyesek kezükben álcázó tárgyat (reklámszatyrot, újságot, kabátot, pulóvert stb.) tartanak, és annak takarásában igyekeznek a táskák, zsebek tartalmát átkutatni, vagy társaik mozdulatait fedezni.
Zsebre dugott kéz
- Látszólag zsebre dugott kézzel állnak a kiszemelt áldozat mellett, miközben saját kivágott zsebükön keresztül a kabátjukból kinyúlva kezdenek a potenciális sértett táskájában keresgélni.
Láthatóság, könnyű célpont kihasználása
- A vállon hordott vagy a földre helyezett táskából, kosárból, illetve a ruházat külső zsebeiből kiveszik a kinézett tárgyat. A zsebtolvajok könnyű prédának tartják a cipzáras, mágneszáras táskákat, míg a csatos kivitelűvel nehezebben boldogulnak.
A zsebtolvaj soha nincs egyedül. A legtöbb esetben a bűnelkövetők munkamegosztásban tevékenykednek:
Elterelő
- Eltereli az áldozat figyelmét.
Fedező
- A potenciális áldozat mellett eltakarja a tolvaj kezét.
Jelző
- Kiszűri a tömegből azokat, akik figyelik őket.
Értékmentő
- A lopást követően a helyszínről eltünteti a megszerzett tárgyakat.
7 tanács, hogyan tudja megvédeni magát a zsebtolvajoktól:
- Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.
- Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!
- Ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!
- Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!
- Ismerje fel az elkövetési módszereket, az elkövető személyeket a fenti felsorolás alapján!
- Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!
- Ha tetten éri a tolvajt, hangosan kérjen segítséget és értesítsék a rendőrséget!
Ne fordítson hátat, ha zseblopást észlel, mert Ön is lehet érintett! Rendőri intézkedést igénylő esetben hívja a 112-es segélyhívót!