2023.03.21. 13:56
Két doboz sörért okozott közel háromszázezer forintos kárt a tiszapüspöki férfi
A tiszapüspöki férfit gyanúsítottként hallgatták ki a szolnoki rendőrök.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Egy 20 éves tiszapüspöki lakost gyanúsítanak a rendőrök azon bűncselekmények elkövetésével, amik szajoli zártkerti ingatlantulajdonosok sérelmére történtek – olvasható a police.hu-n.
A megalapozott gyanú szerint, a férfi március 4. és március 18. között Szajol úgynevezett sárnyaki részén egy körbekerített udvarra bement, majd a melléképületbe bejutva, egy 50.000 forint értékű horgászfelszerelést tulajdonított el.
Nem tétlenkedett a jogsértő március 17-én a délutáni órákban sem, ekkor egy sárnyaki zártkerti ingatlan ajtaját megrongálta, levágta az elektromos berendezésekről a vezetékeket és 2 doboz sörrel a hóna alatt távozott.
A 20 ezer forint körüli lopási érték mellett rongálással mintegy 300 ezer forintos kárt okozott a tulajdonosnak.
Bejelentést követően a rendőrök munkáját a beszerzett kamerafelvételek segítették, amelyek értékelését követően gyorsan a feltételezett elkövető nyomába eredtek. A fiatalt 2 rendbeli lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt beismerő vallomást tett. A férfi ellen betöréses lopás kísérlet elkövetése miatt nyomoz a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság is, ezt a bűncselekményt Tiszapüspöki sárnyaki részén, márciusában követte el a fiatalember.

Forrás: police.hu