2018.02.17. 13:30
Átvették diplomájukat a Neumann János Egyetem szolnoki végzősei (galéria)
Péntek délelőtt vehették át a diplomájukat a Neumann János Egyetem hallgatói Szolnokon. Az egyetem szolnoki képzési helyén a 2017/2018-as tanév őszi félévében százharmincöt hallgató tett záróvizsgát.
Előbb dr. Ailer Piroska rektor asszony köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Lakatos Vilmos dékán gratulált a hallgatóknak. A gazdasági karon végzett diákok közül hatvanhatan vehették át oklevelüket.
A GAMF Műszaki és Informatikai kar kilenc végzősének dr. Kovács Lóránt dékán adta át a diplomát. Kertészeti és Vidékfejlesztési szakon huszonhat diák végzett, őket dr. Ferencz Árpád dékán köszöntötte.
Idén két hallgató kapta meg a Bölcsek Kövének egy-egy darabját. Négy végzős könyvjutalomban részesült. Dr. Németh Miklós főiskolai docens az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését vehette át.
Ünnepélyes diplomaosztó a Neumann János Egyetem Campusán
A hallgatók egymást is jutalmazták, idén hárman kapták meg a Hallgató a hallgatókért díjat. Az ünnepség végén az egyetem egyik hallgatója mondott búcsúbeszédet. Szolnok város nevében pedig Szabó István alpolgármester gratulált a végzősöknek