A szolnoki mestercukrász a varsói magyar nagykövet­ségen bizonyíthatott

– Az évek meg a rutin – mondhatnám viccesen, ha össze kellene foglalnom, mi kellett ahhoz, hogy többek között én utazhassak Varsóba. Persze, ez összetettebb.

– A Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete olyan szakembereket választott ki a sok-sok pályázó közül, akik amellett, hogy kiválóan dolgoznak, emberileg is alkalmasak a feladatra. Mégis­csak rajtunk keresztül ítélnek meg egy országot... – magyarázza Jakobiczné Hajni szolnoki mestercukrász.

A magyar szakemberek biztosra mentek: ellenállhatatlan tradicionális desszertekkel mutatkoztak be a nagy­követségen.

– Almás, mákos és túrós ­rétes, dobostorta, zserbó, képviselőfánk, tepertős-burgonyás pogácsa, gyúrt sós és kecskeméti sárgabarackos pohárkrém – sorolja Hajni a lengyeleknek tálalt süteményeket, desszerteket, melyeket természetesen odakint, helyben készítettek el.

Nem kérdés, hogy mindezekkel lenyűgözték a lengyeleket. Egyedül a desszertek mellé tálalt, szamorodnialapú pusztakoktélt ízlelgették furcsán a vodkához szokott lengyelek.

Az alapanyagokat kint vásárolták meg, bízva benne, hogy mindent megkapnak, amire szükségük lesz. Repülőn mégsem vihettek sok ­kiló lisztet meg cukrot...

– Ellenben a késeimet nem hagytam otthon. Féltem is, hogy valami bajuk lesz, eltűnnek vagy elkobozzák. De szerencsésen megérkeztek, azzal dolgoztunk. Órákon keresztül készültek a finomságok.

– Alig vártuk, hogy a munka és a fogadás után kiszabaduljunk a városba. Ha cukrászok egyszer összejönnek, ugyan mi másról is tudnának beszélni­, mint a szakmáról?

– És persze hová máshová is mehetnének, mint cukrászdába? Mi is beszabadultunk néhányba... – nevet Hajni, aki elsősorban a hagyományos lengyel sütikre volt kíváncsi.

– Ilyen például a túrókrémes piskóta és a kuglóf... A régi­ ­süteményeik egyszerűek, hasonlóakat mi is készítettünk otthon a ’80-as években.

– Amikor betódultunk egy-egy helyre és megkérdezték, kik vagyunk, honnan jöttünk, mindenhol vállon veregettek, hogy: „Lengyel–magyar két jóbarát!” Mást se tudtak magyarul, de ezt a mondatot biztosan!

Kérdésünkre, hogy lehet annyi süteményt megenni egy nap alatt, mint amennyit ők megkóstoltak, Hajni megsúgja, megvan erre a technikájuk. Csak annyi desszertet kérnek, ahányan vannak.

Ha nyolcan, akkor nyolcat. Mindegyik édességet aztán annyi felé osztanak, ahányan enni szeretnének belőle. Így valójában csak egyetlen falat jut mindenkinek, melyet aztán kémiai alapossággal kielemeznek.

– Nemcsak tőlünk tanultak tehát a lengyelek, hanem mi is tőlük. Egy nagykövetségen főzni-sütni egyébként nagy szakmai elismerés, a figyelmet és a tiszteletet tapasztalhattuk.

– Két éve Oslóban mutathattam meg, milyenek az igazi magyar sütemények, és remélem, a jövőben is Európa számos pontján bizonyíthatom be, hogy a magyar gasztronómiára igenis oda kell figyelni!

Lovagnő lett Hajnalkából

A kuncsorbai születésű Jakobicz Józsefné Hajnalka 1988 óta dolgozik mestercukrászként. Az alapokat Móra Laci bácsitól kapta a Marcipán Cukrászdában, illetve Kovács Gábortól a Tisza Szállóban.

A szakma kiváló tanulójaként „szabadult fel” Kecskeméten. Ezek után fél évig a fővárosba járt fel Balogh Gábor cukrászhoz, hogy tőle leshesse el a szakma csínját-bínját és megszerezhesse mesterlevelét. A tehetséges fiatal nőre hamar felfigyeltek: rábízták a Kauri Cukrászda vezetését.

Később úgy döntött, tudását másokkal is megosztja: szakoktatónak állt. Jelenleg a ­Sipos Orbán szakiskolában tanít. Tavaly óta pedig már a gasztronómia lovagja­ is. Pontosabban lovagnője, ami bizony világszerte ritkaságszámba megy.