2018.03.16. 09:30
Megnyílt Tiszafüred első állandó régészeti kiállítása (galéria)
Városunk 7000 éve rejtőzködő kincsei címmel nyílt meg a Tisza-tó fővárosának első állandó régészeti kiállítása. Március 14-én délután, a Kiss Pál Múzeum előtt gyülekezett az ünneplő közönség.
Mint ismert, a múzeumnak helyet adó Lipcsey-kúria országos jelentőségű események színtere volt az 1848-49-es forradalom idején. Itt történt ugyanis a híres füredi tiszti zendülés, más néven a fővezér váltás. Dembinsky Henriket Görgei Artúr váltotta a szabadságért küzdő honvédség élén.
Az épület falán elhelyezett Kossuth-emléktáblánál kezdődött az ünnepi programfolyam, a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait. Koszorúval tisztelegtek a közigazgatási szervek, civil szervezetek, egyházak, oktatás-nevelési intézmények képviselői, valamint a '48-as történelmi családok leszármazottai (Görgei, Lipcsey, Kékessy).
– Talán sokan nem tudják, hogy kétszáz évvel ezelőtt született Tariczky Endre, régész-plébános, aki életre hívta e múzeum elődjét – ezt már Ujvári Imre polgármester mondta a kiállítás megnyitóján.
– Munkássága rendkívül fontos Tiszafüred számára, de az elmúlt évtizedekben nem fordítottak figyelmet arra, hogy városunk gazdag történelmi múltja méltó helyére kerüljön – folytatta.
Tiszafüred és térsége évezredek óta lakott, Tariczky Endrének köszönhetően az 1870-es évektől jelentős feltáró-gyűjtő munka vette kezdetét.
Városunk 7000 éve rejtőzködő kincsei címmel nyílt kiállítás Tiszafüreden
A kiállítás három teremben mutatja be a település hétezer éves történetének tárgyi emlékeit, az őskortól a népvándorláson át, egészen a középkorig. Dr. Mester Edit régész mutatta be a kiállítást. Rögtönzött tárlatvezetést tartott, elkalauzolva az érdeklődőket a régmúlt emlékei között.
A rendezvényen közreműködtek a Fekete László Zeneiskola tanárai és növendékei.
Átfogó múzeumfejlesztési koncepció
Jelentős múzeumfejlesztés és átalakítás vette kezdetét idén, melynek keretében négy telephellyel bővül a Kiss Pál Múzeum. A zeneiskola patinás épületében régészeti, az egykori örvényi óvodában pedig – a néhai helytörténeti gyűjtő, Darabos László nevét viselő – helytörténeti és halászati kiállítás nyílik. Különálló néprajzi tárlatot hoznak létre a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájház mellett. Kócson kialakítják a gulágra elhurcolt, kitelepített családok emlékhelyét és kiállítását. A Lipcsey-kúriában – mely a múzeum főépülete – létrehoznak egy tárlatot, az 1849-es forradalmi események elmékére.