2018.03.10. 11:25
Le a kiflitapogatókkal! – nincs tökéletes megoldás ellenük
Az egyik legproblémásabb terület az önkiszolgáló üzletekben a pékárukat kínáló polc. Több olvasónk is jelezte szerkesztőségünknek ezzel kapcsolatos tapasztalatait és aggályait. Körülnéztünk, mi a helyzet ezen a területen, mennyire tartja be az üzlet és a vevők a vásárlói etikettet.
A legtöbb megyei áruházban is bárki hozzáérhet kézzel a pékárukhoz
Forrás: Shutterstock
– Amikor azt látom, hogy mások – ki tudja, milyen kézzel – összefogdossák a pékárut, még a kedvem is elmegy a vásárlástól. Elég undorító dolognak tartom, és egyáltalán nem higiénikus.
– Így még akár valami betegséget vagy fertőzést is elkaphatunk – panaszolta egyik olvasónk. – Én is szoktam válogatni a kiflik között, főleg, ha nem mindegyik friss, sőt, néha még a péksütik között is, de mindig zacskóval fogom meg őket – tette hozzá.
Körutunk során azt tapasztaltuk, hogy hiába a kihelyezett nejlonzacskó vagy a fogócsipesz a pékárukat kínáló polcok mellett, nem minden vásárló használja őket.
Holott az egyik hipermarketben még külön felirattal is figyelmeztetik a vásárlókat azok kötelező használatára. Megfigyeltük, hogy a fogót inkább ügyetlenül használják azok, akik veszik a bátorságot, hogy egyáltalán kézbe vegyék. A zacskót ellenben többen is kesztyűnek használják.
Van olyan üzlet, ahol kosárból vagy nyitott polcokról kínálják a termékeket. Ott aztán bárki tapogathat és válogathat, mire megtalálja a megfelelőt…
A legtöbb helyen azonban műanyag ajtók védik a pékárukat. Ugyanakkor ott sem okoz gondot, hogy valaki többet is megfogdosson, mire sikerül kiválasztani a számára szimpatikus zsemlét vagy kakaós csigát.
Sőt, egyes üzletek még ez utóbbit is felülmúlták. A műanyag ajtó csak a fiók kihúzásával nyílik fel. Igen ám, de ezt követően ismét szabad préda minden termék.
Akadt olyan kereskedés azonban, ahol előre csomagolt péksüteményeket is árultak. Ezekkel a termékekkel kapcsolatban a vevők bizalma is nagyobb, illetve a fertőzésveszély is sokkal kisebb. Azonban ezek nem mindig bizonyultak olyan frissnek, mint csomagolás nélküli társaik.
A hazai kisebb üzletekben nincs ilyen jellegű probléma, ugyanis az összes pékárut a boltos számolja le nejlonkesztyűs kézzel, így elvileg senki sem fogdossa össze.
Egy szolnoki élelmiszerüzlet vezetőjétől megtudtuk: a hatóság azt írja elő, hogy a pékárukat csepp- és pormentes tárolóban kell kínálniuk.
– Mi ennek minden üzletünkben eleget teszünk, ugyanakkor az említett problémára az iparág még nem találta meg a tökéletes megoldást.
– A technológiai kiállításokon láthatjuk, hogy többféle módszer létezik. Például nejlonkesztyűt vagy csipeszt tesznek ki a pékáruk mellé. Külföldön pedig vannak olyan üzletek, ahol bottal kell „kiböködni” a terméket a nyíláson.
– Ezt azonban a vevők nem igazán fogadják el, és össze is töri a pékárut. Ez egyébként egy olyan dilemma, melyen folyamatosan dolgozunk, hisz a vásárlóknak is meg kell adni a választás szabadságát.
– Ez ugyanis egy olyan termék, amelynél a tökéletes egyformaság nem várható el. Így lehet, hogy az egyik kicsit jobban megsült vagy több rajta a porcukor és a vevő pont azt szeretné elvenni.
– Mivel a vásárló bármelyik pékáruhoz hozzá tud férni, a jó ízlésére van bízva, hogy végigtapogatja-e az összeset. Mi azonban azt látjuk, hogy ez nem jellemző.
– Megfigyelhető az a megoldás a vevők részéről, hogy belenyúlnak a zacskóba, és mintegy kesztyűnek használva ezzel veszik el az árut, majd ráfordítják a termékre. Nekem egyébként az a személyes véleményem, hogy ez higiéniai kérdés.
– Tehát, ha elvárom, hogy ne legyenek összetapogatva a pékáruk, akkor én sem tapogatom össze őket. Akinek viszont erre nincs igénye, nem lesz ilyen körültekintő… – árulta el.
Kitalálták már az adagolót
Több üzletben is megoldották technikailag, hogy a vevők egy zacskót tartanak az adagolónyílás alá, majd egy kis kar meghúzásával szabályozható a lehulló mandula vagy pisztácia mennyisége.
Így biztosan nem fogdossa össze más vásárló a maradékot, nem úgy, mint ahol kis lapáttal merjük ki magunknak a kívánt mennyiséget.
Nem kell messze menni, az Ausztriában vagy Horvátországban működő üzletláncokban hasonló módszerrel működnek a zsemleadagolók is, így mindig csak a soron következőt tudják a vásárlók elvenni.